Beszámoló a 2019. évi Tappancs- és Kisgazdiképző Tábor tapasztalatairól

Blog a felelős állattartásról | 2019. szeptember 2.

„Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

 

Az idei év második blogja a tábori élményekről szól. Egy kis visszatekintés azoknak, akikkel együtt éltük meg, és betekintés azoknak, akikkel akár a jövő évit fogjuk közösen eltölteni.

 

Célunk az, hogy minél több gyermek megtanulhassa, hogy miképpen kell felelősen állatot tartani, és egy hét alatt betekinthessen a menhely életébe. 

 

Tanítás

 

Az idei évben, négy hét tábort hirdettünk, amelyek szinte egytől egyig teltházasak voltak. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáradtunk el. De mindemellett megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodtunk ismét.

 

 

Három hét a kisebb gyermekeké volt, sétáltattunk kölyök kutyákat, felnőtt kutyákat, meglátogattuk a cicaházat, játszottunk terápiás kutyákkal, takarítottunk, látogattunk állatorvosi rendelőt, és vendégeink is voltak. Emellett természetesen a programokba beépítettük a felelős állattartás oktatását is. 

 

Chipolvasás

 

Spotonozás

 

Minden héten, pénteken a gyermekek táborzáró nagy tesztet írtak. A Tappancs Táborok történetének első maximum pontszámos tesztjei is az idén születtek meg. A helyezést elért gyerekek ajándékcsomagot kaptak, és mindenki kapott egy kis apróságot, ami emlékeztetni fogja arra, hogy nálunk járt.

A Kisgazdiképző tábor kizárólag a nagyobb gyermekeké volt. Számunkra is újdonság volt ez a típusú tábor. Tavaly még nem volt ilyen, de jövőre biztosan ismét lesz. Óriási sikert aratott. Minden gyermekpáros egy-egy a menhelyen élő, gazdira váró kutyát öt napon keresztül gondozott és tanított. Kitakarították a kenneleket, friss vizet adtak, etették, sétáltatták, tanították őket, a szőrüket átkefélték stb. Hétvégére, pedig egy közös kis bemutatót is készítettünk. A gyerekek nagyon szépen dolgoztak a kutyákkal, úgy, hogy a kutyákat nem képeztük elő, mindent a gyerekek értek el pozitív megerősítéssel. Íme a rövid videó: https://youtu.be/H3DB3upFFNQ

 

 

Természetesen ezen a héten is voltak vendégeink, és sok-sok elmélet is elhangzott 

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Szegedi Kisállat Ambulancia dolgozóinak, hogy immáron sokadik éve fogadnak minket, és rendkívül érdekes és színvonalas bemutatót és előadást láthatunk, hallhatunk Tőlük. 

Továbbá szeretném Wagner Péternek és párjának Melindának is megköszönni, hogy évek óta bemutatójukkal színesítik a táborainkat. 

Szeibel Máténak és párjának Alexának az érdekes előadását a környezettudatosságról.

Az idei évben először Lapuné Tündi és Laura is járt nálunk két csodaszép leonbergi kutyájukkal, és bemutatták nekünk a fajtát. Köszönöm nekik is!

Engi Emese és kutyái elmaradhatatlan részei a táborainknak, de sajnos idén egy váratlan egészségügyi probléma miatt nem került rá sor. Gyors gyógyulást kívánunk a kutyusának.

Végül, de nem utolsó sorban köszönöm Gácsi Máriának a négy hét kitartó munkáját, kutyáival nyújtott színvonalas foglalkozásait. Kovács Linda menhelyvezetőnek a sok segítséget, és a kutyák szakszerű kiválasztását a gyerekek mellé. Csatordai Ilonának pedig a gyerekek kíséretét a busszal reggel és délután, illetve a tábor ideje alatt nyújtott rengeteg segítségét. Köszönet Mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a tábor sikeréhez!

Örömmel mondhatjuk, hogy nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, és már voltak, akik a jövő évi táborainkról érdeklődtek. Lesz Tappancsos Tábor jövőre is! Az időpontokat, pedig figyeljétek a honlapunkon, illetve a Facebook oldalunkon is.

 

Köszönöm szépen a figyelmet!

Gácsi Adrienn

Hozzászólások