Állatok világnapja a Tappancsnál

„Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

Minden évben nagyon mozgalmasan telik az Állatok Világnapjának hete.
Évről évre egyre több oktatási intézmény (óvodák és általános iskolák) fontosnak érzi, hogy valamilyen módon betekintést nyújtson gyermekeinek a felelős állattartásba, és a felelőtlenség  következményeibe. Köszönjük azoknak az intézményeknek, amelyek alapítványunkat tartották a legalkalmasabbnak e nemes feladat teljesítésére. 

Nézzük, hogy mi mindent is csináltunk a héten:

Szerdán két gyermekcsoport is ellátogatott hozzánk a menhelyre. Én azt gondolom, hogy nem elég csak beszélni a menhelyről, annak működéséről és a felelős állattartásról, sokkal nagyobb eredményt tudunk elérni úgy, ha látják is a gyermekek a saját szemükkel azt, amiről beszélünk. 

Délelőtt a domaszéki óvoda nagycsoportos gyermekei érkeztek, akik annyira aranyosak voltak, hogy gondoltak a menhely lakóira is, meglepték őket egy kis eleséggel. Nagyon köszönjük nekik! A program a menhely bemutatása volt, és egy kis beszélgetés a felelős állattartásról az életkori sajátosságaiknak megfelelően.

Domaszéki óvodások a menhely bejáratánál
... majd a 8ker kenneleknél

Délután pedig a Zrínyi Ilona Általános iskola tanulói érkeztek ki a menhelyre. A program hasonló volt, egy menhelyi séta keretein belül beszélgettünk a felelős állattartás fontosságáról, a kutya és macskatartás feltételeiről, oltásokról, mikrochipről, a kutyákat és macskákat érintő betegségekről, azok megelőzéséről. Alapítványunk számára fontos az ivartalanítás népszerűsítése, így erről is diskuráltunk kicsit a gyermekekkel.

A Zrínyi Általános Iskola tanulói a menhely Cicaházánál

Csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Gyakorló Általános, és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodájába látogattunk el két terápiás kutyánkkal, Mollyval és Nalával. A kutyák jelenléte minden alkalommal nagy sikert arat. Az óvodába immáron sokadik éve vagyunk visszajáró vendégek. Ezúton is szeretnénk megköszönni nekik azt, hogy az Állatok Világnapja Alkalmából eledelt gyűjtenek lakóinknak, minket pedig óriási szeretettel fogadnak intézményükben. A program trükk bemutató volt, illetve beszélgetés.
 
Pénteken elsőként a Jerney János Általános Iskolában jártunk Mollyval és Nalával. A tornateremben kaptunk lehetőséget egy kis trükk bemutatóra, illetve egy tartalmas beszélgetésre a gyermekekkel. Hihetetlen mennyi kérdés merül fel egy általános iskolás gyermek fejében a témával kapcsolatban, sokszor csak ámulok és bámulok. Levontam a konzekvenciát aznap is, hogy mennyivel könnyebb lenne, ha a felnőttek csak fele annyira lennek befogadóak a témára, mint a gyermekek, akiknél megfordulunk.

No de igyekeztünk egy mindenre kiterjedő beszélgetést eszközölni, bár mindig az idő szűkében vagyunk.

Délután Csólyospálosra utaztunk a helyi általános iskolába. Alapítványunk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Szeged környezetében lévő kisebb települések gyermekei számára is biztosítson szemléletformáló programokat. 

Végül a szombati nap meglepetéseként a Katona József utcai óvoda adománya érkezett meg a menhelyre. Nagyon szépen köszönjük Nekik is!

A szegedi ovisok ajándékai

Tartalmas hetet zártunk, azt gondolom, de még nincs vége.
Jövőhét csütörtökön a Tiszaparti Általános Iskolába fogunk ellátogatni, rá egy hétre pedig Ásotthalomról fognak gyermekek érkezni a menhelyre.
(A fent említett két eseményről fogunk bejegyzést írni.)

Szeretnénk köszönetet mondani az összes pedagógusnak, akik fontosnak tartják a felelős állattartást, és biztosították a gyermekek számára a szemléletformálás lehetőségét.

Mi hiszünk abban, hogy a változás a jövő generációjának kezében van.

Gácsi Adrienn

Hozzászólások