A felelős állattartásról 2018 II. negyedévében

„Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

Ismét nagyon tartalmasan telt az elmúlt 2-3 hónapunk. Nagyon sok tapasztalatot szereztünk, sokszor voltunk nagyon boldogok az elért sikereinknek köszönhetően, de arra is volt sajnos alkalom, hogy szomorkodjunk.

Évek óta már rendszeresen tartunk az általános iskolás gyermekeknek játékos interaktív előadásokat a felelős állattartás témakörében, mivel mi abban hiszünk, hogy a fiatal generáció az, aki képes lesz arra, hogy pozitívabb irányba indítsa el a magyar állatvédelem és állattartás minőségét.

Idén több mint ötszáz negyedik osztályos gyermekkel sikerült találkoznunk és megíratnunk egy tesztet, amely olyan kérdéseket tartalmazott, amelyeket már nagyon sokszor átrágtunk egy-egy foglalkozás alkalmával. Voltak természetesen olyan iskolák is, ahol még most jártunk először. Úgy gondoltuk, hogy nem tartogat semmilyen meglepetést a teszt, reméltük, hogy nagyon könnyen és helyesen meg fogják tudni a gyermekek válaszolni a kérdéseket. Kíváncsian vártuk azokban az iskolákban is a gyerekek válaszait, akiknél még nem tartottunk előadást. Nagy feladat volt a partner iskoláknak eljuttatni a feladatsorokat, de rendkívül motiváltak voltunk, hiszen ez valamilyen szinten tükrözi a munkánk eredményességét, illetve képet kapunk a gyerekek tudásbeli hiányosságairól is.

Az eredmények hullámzóak voltak, de az mindenképpen megfigyelhető, hogy azokban az iskolákban, amelyekben már jártunk, sokkal több jó megoldás született.

Beszédes képek, hogy a gyerekek látják az állatvédelmet.

A Tappancs Állatvédő Alapítvány alapvetően csak kutyákkal és cicákkal foglalkozik, de a kérdéssorban találhatók halakkal, illetve hörcsögökkel kapcsolatos kérdések is.  Ezeket azért tartjuk nagyon fontosnak, mert sok gyermek, ha már kutyát nem kaphat, akkor halakat, hörcsögöt, tengerimalacot szeretne, de bizony azokkal is van feladat, nem is kevés.

Kiemeltem egy pár kérdést, majd alatta található a gyerekek által adott válasz:

1.    Milyen szükségletei vannak a kutyáknak, amelyek figyelmen kívül hagyása a nem megfelelő állattartáshoz vezet? (legalább 5 darabot sorolj fel)

a kérdésnél sok esetben csak az etetés és az itatás jelent meg, mint lehetséges válasz, illetve néhány helyen a kutyaház is, pedig ezek mellett még számtalan feladat és szükséglet van. A lényeg, hogy legtöbb gyerek nem tudott ötöt felsorolni.

2.     ötletnek tartod azt, ha valaki élő állatot vásárol ajándékként? Ha igen, miért? Ha nem, miért?

Válaszok, amelyeket a gyerekek jó része adott, minden bizonnyal mutatják azt, hogy óriási szükség van a felelős állattartás oktatására:

- „Igen, mert nagyon cuki”

- „Igen, mert akinek adja, az meglepődik.”

- „Igen, mert jobb, mint a döglött.”

- „Igen, mert jobb adni, mint kapni.” 

És azok a válaszok, amelyek motivációt adnak nekünk:

- „Nem. Ha ajándékként akarunk egy állatot adni, akkor az plüss állat legyen.”

- „Nem, mert ha az illető nem örül, vagy esetleg nem foglalkozna vele, rossz dolog sülhet ki belőle”

- „Nem, mert nem biztos, hogy szereti az állatokat.”

- „Nem, mert nem biztos, hogy pont olyat szeretne”

3.    Milyen időközönként kell a kutyáknak védőoltást adni?

Erre a kérdésre nagyrészt minden gyermek tudott helyesen válaszolni. 

4.    Miért jó, ha ivartalanítva van a kutyánk?

Nagyrészt az a válasz érkezett, hogy ne legyenek kiskutyák. Pár gyerek említette meg azt, hogy különböző betegségeket is kizárhatunk vele. 

 

Azt gondoljuk, hogy az eredmények magukért beszélnek.
Egyrészt azt igazolják, hogy van értelme annak, hogy a fiatal generációnak próbáljuk átadni, megtanítani azt, hogy mit jelent a felelős állattarás és mi történik akkor, ha nem megfelelően tartjuk az állatainkat.
Másrészt, pedig látszik, hogy még óriási hiányosságok vannak, és igenis szükség van ránk, szükség van a befogadó intézmények együttműködésére és szükség van arra, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, hiszen a mondás is így tartja:

"Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik." Mahatma Gandhi

Köszönjük, hogy blogunkat elolvasta!

Gácsi Mária

Hozzászólások