A felelős állattartásról 2017. III. negyedévben

Molli a tanári kézikönyvvel

"Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

Újabb, immáron a harmadik blogomat fogadják szeretettel a felelős állattartás jegyében.

Magyarországon az állatvédelem nagyon sok ember szerint az állatmentést jelenti. Pedig ennél sokkal összetetted dologról van szó, és persze nem minden olyan látványos, mint az állatmentés. Hová is kerül a megmentett állat, mi lesz a további sorsa, milyen ellátást, gondoskodást kap, megfelelő gazdához kerül-e? Ezek a kérdések már kevésbé érdeklik az embereket, mivel ezek már nem annyira izgalmas látványos dolgok, mint egy szerencsétlen állat kimentése nyomorúságos helyzetéből. Pedig nem egyszerűbb dolog naponta 200 állatot tisztán tartani, etetni, szocializálni, a betegeknek orvosi kezelést biztosítani, és nem utolsó sorban ideális gazdát találni.

Az állatmentésnek, akkor van értelme, ha az állatot nem csak pillanatnyilag "mentjük meg", hanem, ha megfelelő orvosi ellátás után rehabilitáljuk, a hiányzó szocializációt pótoljuk, majd igyekszünk számára a lehető legjobb végleges gazdát megtalálni. Végre sikerült elérni a célt, hogy a megmentett állat jó gazdához kerüljön, de ez idő alatt másik 10-20 állat kerül ugyanolyan helyzetbe.  Ördögi körbe kerülünk, amikor már sem elegendő hely nincs a menhelyen, sem anyagi és emberi erőforrásunk nincs, hogy minden állaton tudjunk segíteni. 

Itt kerül be a képbe a megelőzés. Két dolog szükséges hozzá, az egyik, hogy felismerjük a prevenció fontosságát, és hogy rendelkezzünk a szükséges anyagi erőforrásokkal.  Ebben nagy szükség lenne a lakosság segítsége mellett, az állam támogatására is.  Megelőzés hiányában csak a gazdátlan kóbor állatok megmentéséről, a már bekövetkezett probléma tűzoltásáról beszélhetünk, holott arra lenne szükség, hogy a probléma ne is következzen be.

A Tappancs Állatvédő Alapítvány a megoldást az ivartalanítási és mikrochipelési kampányokban, illetve a felnövő generáció szemléletformálásában, felelős állattartásra nevelésében látja. Mindez kitartó munkát és pénzt igényel, amely nem látványosan, hanem hosszú évek alatt térül meg, ezért is nehéz a forrást megteremteni.

Már az előző tanévben is rendszeresen tartottunk szemléletformáló foglalkozásokat általános iskolákban, és nyáron - amit az előző blogban írtam -, megrendezésre került az első Tappancsos szemléletformáló tábor.

Az idei tanévben igyekszünk programjainkba még több iskolát bevonni.  A 2017/2018-as tanévben meghirdetett programunkra, amelyhez segítségül hívtuk a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség „Állati Bölcsességek” oktatói kézikönyvét, már több iskola is jelezte részvételi szándékát. A programhoz az alapítvány a szükséges példányszámban, a Tesco - MÁTSz Oktatási program pályázati forrásból biztosítja a MÁTSZ Állati Bölcsességek című oktatói kézikönyvét, mely a Kerettanterv rendelkezéseihez illeszkedik, és célja, hogy segítse a pedagógusokat a követelmények megvalósításában. A magyar nyelv és irodalom, a matematika, biológia tantárgyak anyagához kapcsolódva, az “állati bánásmód” érdekesen, új ismereteket adva tanítható.  Az anyagokhoz tartozó feladatlapok fénymásolhatóak. Az oktató anyagot a pedagógusok a tanév folyamán használják, hogy tantárgyaikat tartalmasabbá színesebbé tegyék, illetve a gyerekeket felkészítsék tanév végére, a tudászáró nagytesztre, amelyet a Tappancs Állatvédő Alapítvány állít össze az oktató anyag tartalma alapján. A teszt mellé minden tanuló lerajzolja, hogy mi az, amit a legjobban megjegyzett, vagy tetszett neki év közben az oktató anyagból. A tudászáró teszt kitöltetése, valamint a teszteket és a rajzokat együttesen figyelembe véve, az első három helyezett kiválasztása az iskolák hatáskörébe tartozna. A programban részt vevő tanulók jutalma egy interaktív kutyás bemutató az iskolával egyeztetett időpontban, amelyen vizsgázott terápiás kutyák vesznek részt. Iskolánként az első három helyezett tárgynyereményben részesül, amelyet az alapítvány képviselője ad át a gyerekeknek, a bemutató után.

Ilyen és ehhez hasonló programokat igyekszünk szervezni lehetőségeinkhez mérten az elkövetkezendő időkben is, amelyről folyamatosan beszámolunk Önöknek.

Köszönjük, hogy blogunkat elolvasta!

Gácsi Mária 

Hozzászólások