Íziszünk végre révbe ért. Magunk is nehezen hittük el, hogy vannak még olyan csodák, hogy valaki idősebb, FIV+ cicának ad esélyt. És most együtt vártuk a leendő gazdit ezzel a tökéletes személyiségű cicalánnyal, aki most először fogja megtapasztalni azt, hogy milyen az, ha ő van reflektorfényben, egyedül. Nagyon hosszú ideig gondozta kölykeit a legnagyobb szeretetben, odafigyelésben, most viszont eljött az idő, hogy ezt a törődést ő kapja, az ezzel járó összes kényelemmel, kényeztetéssel és odafigyeléssel karöltve. Mert nagyon megérdemli! Ízisz szegedi szobacicaként folytatja mindennapjait, és varázsol mosolyt gazdija arcára remélhetőleg még nagyon sokáig, ezt kívánjuk Nekik!
Karát cicánk robogott Dr. Tímár Endre rendelőjébe. Rutin műtétnek indult, de komplikációk léptek fel. A korábbi betegsége miatt (amiért nem tudta a kölykeit sem szoptatni) a méhe összenőtt a beleivel. Nem tudtak teljes méheltávolítást végezni, de a lehető legaprólékosabban próbáltak eljárni, amennyire csak tudtak, hogy ne veszélyeztessék Karát életét. Az ébredése is nehézkes volt, meg kellett várni, míg szinte teljesen észhez nem tér, így tudták nyugodt szívvel kiadni. A gyorstesztje negatív lett szerencsére. Pár napig antibiotikumot és fájdalomcsillapítót kell kapnia, valamint kis adagokban nedves eledelt. Egyelőre külön kellett választani a kölykeitől, hogy nyugodtan tudjon pihenni, gyógyulni, és oda tudjunk figyelni az étkezésére. A kölykei mindeközben rettentően hiányolták az anyjukat, ennek hangot is adtak. Nagyon cukik voltak másnap, mert a reggeli szervírozásakor ahelyett, hogy a szokásos módon ugrottak volna neki az ételnek, inkább rohantak anyjukhoz, és ketrecen keresztül örültek egymásnak. Anyjuk gyors gyógyulásának érdeke, hogy a kicsik ne ugráljanak a hasán, de két nap után kaptak pár percet, amikor összeengedtük őket, hogy mindenki megnyugodjon. Abban az 5-10 percben teljes extázisba került a kis család, és ment a nyalakodás, mosdatás, dörgölőzés, dorombolás. Karát lelkének is jól esett, a kölykök is megnyugodtak, mindannyian pozitív töltettel vonultak vissza a helyükre.
Shea szerencsére jól van, így aktuálissá vált a veszettség elleni oltása, ami mellett Merlinke is megkapta az éves ismétlő kombinált szuriját.
Néda egészségügyi állapota viszont folyamatosan csak romlott minden igyekezetünk ellenére... Pedig aztán tényleg mindent megpróbáltuk, hogy visszahozzuk a fényt a szemeibe. Elfáradt... Elengedtük... Nédus még tavaly év elején érkezett alultápláltan, gombásan, mindenféle betegséggel, köztük FIV+ is volt. Azt mondta az állatorvos, hetek, esetleg pár hónap, és el kell őt engednünk. Néda ezzel szemben nem így döntött! Élvezte az ittlétet, a meleget, a biztonságot, a szeretet. Már akkor tudtuk, hogy mi leszünk a családja, ő hozzánk tért haza, mi leszünk az utolsó állomása. Ahogy ő sem, mi sem mondtunk le róla egy percig sem. Öröm volt őt boldognak látni, kivirulni, játszani. Rengeteg sok szeretetet adott és kapott is. Nédi, művésznevén Csimpi mindig felcsimpaszkodott a nadrágunkra, vagy felvettük a nyakunkba. Imádta ha hurcibáltuk és puszilgattuk a kis buksiját. Nédus a mi cicánk volt, pici, törékeny teste összes szeretetével csalt mosolyt nap, mint nap az arcunkra. Ott volt mindenhol és mindenbe belekotnyeleskedett. A felmosóvízre is ügyelni kellett, mert már mártogatta is bele aprócska mancsát, ha épp nem rá figyeltünk. És most feladta, a teste legyőzte a töretlen lelkesedését. Rég elfelejtettünk erre a napra felkészülni, de ahogy stagnált a rossz állapota, minden nap abban reménykedtünk, hátha ma már jobban lesz, hátha eszik, hátha akarja még... Sajnáljuk Nédus, örökre a szívünkbe loptad magad!
De hogy a figyelmünk ne összpontosuljon a gyászra, Poppy és Pingvin is elkezdett tüsszögni, folyik a szemük, orruk... Pingus jól tűri a szemtörlést, cseppentést is, és még inkább igényli a babusgatást mindeközben. Poppy csak gyógyszert kap és a vitamin pasztát, mert ő továbbra sem partner az ilyen jellegű munkálatokban. Ahogy ők jöttek ki a náthából, Jumbó úgy keveredett bele. Ő megspékelte azzal, hogy nem nagyon volt étvágya sem, és mivel a gyógyszer és az immunerősítő undi ízű, inkább bekúszott a raklap alá, hogy el se érjük. Minden nap kész tortúra volt kiimádkozni a nagyfiút, illatos falatokkal (amikre rá sem bagózott), kedves szavakkal, gügyögve a raklap mellett hasalva....
Kökény és Kerény gomba elleni fürdetését is megejtettük többször a héten. Kerény nagyon élvezi a fürdést, a törülközős szárítkozást méginkább. Kökénynek uncsi ez a program, ő inkább minden mást csinálna, csak ne kelljen egy helyben maradnia. De ügyesek és gyógyulnak, már pihésednek a foltjaik.
Kürü sem volt jól, nem evett... Robogott be a Vezér Állatorvosi Rendelőbe vizsgálatra, ahol bent fogták, és azonnal infúzióra kötötték. Másnap már kicsit evett önállóan, de a pár falat még nem volt meggyőző, így szerdáig bent maradt. Gyógyszercsomaggal tért vissza a menhelyre, valamint egy géllel kell kenegetni az ínyét, ami azért feladja a leckét, mert foggal körömmel tiltakozik ellene.
Szerdán a szokásos állatorvosi vizit idején Kökény, Kerény és Karát megkezdték az oltási programjukat, velük együtt kombinált oltást kapott még Böbe baba, ismétlő veszettség elleni szurit pedig Seyla és Zsenili kapott.
Négy hónap gazdisodás után Timike visszatért a menhelyre. Jól indult a gazdis lét, lett egy cicapajtása is gyorsan, viszont a többiekkel nem találta meg a közös hangot. Nagyon boldog volt, hogy lett gazdija, próbálta őt kisajátítani, és ezt nem nézték jó szemmel a többiek. Pofozkodott, ha valaki közel ment a gazdihoz, ezt utána több affér követte. Örökbefogadója nem szerette volna, ha Timi vagy a többi cica lelke sérül jobban, jobbnak látta, ha Timike visszakerül, mert otthon már tarthatatlan volt a helyzet. Timike még nem értette, hogy mi történik körülötte, első napját az asztal alatt töltötte. Majd rájött, hogy hol van, ismerős hangok, ismerős szagok és cicapajtások, akik ugyanolyan szeretettel fogadták, mint ahogy pár hónapja elköszöntek tőle. A már gyógyult Poppy is csak konstatálta, hogy ok, Timike az, nem kell rá fujjogni.
Pilár hasa egyre jobban nől. Még eszik, mozgolódik, de már látjuk, hogy kevésbé lendületes, mint korábban. A kanapén heverészett, és olyat láttunk, amitől tátva maradt a szánk is. Lulu mama gondoskodott róla, mosdatta. Lulu mindenkit csak megtűrt, kit jobban, kit kevésbé. Pilárral sem voltak felhőtlen kapcsolatban. Erre most a gondos anyacica ösztöne jött elő, amiben annyira belefeledkezett, hogy még őt is meg lehetett simogatni. Ez egy annyira szívmelengető pillanat volt, de ezzel egyidőben összefacsarodott a lelkünk is, hisz ez azt jelenti, hogy lassan el kell engednünk Pilárt is....
Hétvégére viszont visszakaptuk azt a Timit, akit ismertünk, eleven volt és locsifecsi. Alomtakarításkor is végig magyarázott, nyilván a rengeteg sok élményt mesélte el nekünk. Sajnáljuk, hogy a sok év menhelyi élet után csak egy rövidke kis kiruccanás erejéig tapasztalhatta meg a gazdis életet, de annak viszont örülünk, hogy nem sérült, és ugyanolyan kiegyensúlyozott, mint volt is. Végülis csak ez az otthona, de reméljük azért neki is lesz egy második esélye...
39 cicánkkal együtt köszönöm figyelmüket!
Reni
