NavigációRejtély mostani élete
Rejtély mostani élete
Rejtély köszöni szépen, nagyon jól van. Mostmár Heffner a neve, a Playboy tulajdonosa, Hugh Heffner után, mivel nagyon szereti a lányokat.
Mikor elhoztuk, nem mert megmozdulni sem, csak ült és remegett, a kutyáktól is tartott kicsit. Pont most van egy éve, hogy nálunk lakik. Azóta teljesen megváltozott.
Anitával, a németjuhásszal és Dínóval, a rotweilerrel él együtt, vagyis csak félig, mivel Heffner a házban lakik velünk, a nagyok pedig az udvaron, de napközben ő is kint szokott lenni velük.
Legközelebb küldök közös képet is róluk.
Heff eleinte elég félénk volt, de nagyon kedves már akkor is. Nyalakodni most is nagyon szeret. Amiben sokat változott, hogy nagyon szereti a kutyákat, és mindenkivel hamar összebarátkozik.
Jár velem dolgozni is, és egyetemre, amikor jó idő van.
A munkám mellett foglalkozom problémás (félős, agresszív) kutyák nevelésével is. És Heff a segítőmmé vált ebben a munkában. A két másik kutyám sajnos nem alkalmas problémás kutyák terápiás kezelésére, mivel túlzott dominanciájuk megijeszti az egyébként is félős kutyákat.
Heffner azonban pontosan megfelel erre a munkára. Nem ijeszti meg a kutyákat, viszont éppen eléggé domináns ahhoz, hogy a problémás kutyák elfogadják falkavezérként, és tanuljanak tőle. Megtanítja a kutyákat, hogy nem kell félni az emberektől, más kutyáktól, hogy hogyan kell viselkedni a különböző helyzetekben.
Heff segítségével a kutyák lelke sokkal hamarabb rendbe jön, mintha csak én foglalkoznék velük, mivel könnyebb nekik bizalmat kialakítani egy másik kutyával, mint egy emberrel szemben, és ha megvan a bizalom, utána a többi baj hamar orvosolható.
Mikor őt választottuk a menhelyükön, nem terápiás kutyát kerestem, de mégis kaptam egyet. Én ezt egy csodának tartom, hogy egy egykor félénk kutyus, aki sokat szenvedett az életben, annyira meggyógyulhat, hogy ezután ő segíthessen a bajba jutott társainak, hogy újra bízzanak az emberekben és az életben.
Köszönjük, hogy nekünk adták őt!
Csatolok pár képet is, később küldök még.
Ha véletlenül Békéscsabán járnak, nyugodtan látogassanak meg minket!
Kellemes Karácsonyt kívánok Önöknek!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 389 olvasás
-

Friss blogbejegyzések
- Menhelyi történések: máj. 7-13.
- Menhelyi történések: ápr. 30.-máj. 6.
- Menhelyi történések: ápr. 23-29.
- Cicás történések 20.
- Menhelyi történések: ápr. 16-22.
- Menhelyi történések: ápr. 9.-16.
- Menhelyi történések: ápr. 2-8.
- Cicás történések 19.
- Menhelyi történések: márc. 26.-ápr. 1.
- Menhelyi történések: márc. 19-25.














