NavigációMadárka a cica

Madárka a cica


By V.Judit.Fokszi - Posted on 12 október 2011

Levelet kaptunk Madárka örökbefogadójától! A kis cicus a nyáron került a Tappancs gondozásába, és mindenki nagyon szurkolt a kis cukorfalatnak, hogy jó otthonba kerüljön. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ez sikerült is! :)

"Madárkát augusztus 13-án fogadtam örökbe. Azóta szép nagy cica lett, de még mindig nő, és folyton nő a pocija is. Eleinte nagyon félénk volt, ráadásul nem is szeretett bent lenni a lakásban. Pár nap elteltével bemutattam Kefírnek, az idősebb cicámnak. Miután ez megtörtént sokat civakodtak, bokszoltak a mancsaikkal, de komolyabban nem bántották egymást, illetve figyeltem is rá, hogy ne legyen nagyobb baj. Azóta azonban elválaszthatatlan cimborák. Kefír megtanította Madárkát mindarra, amit egy vérbeli macskának tudnia kell. Már együtt másznak fára, együtt másznak fel a tetőre, együtt mennek a kutyám idegeire, együtt is esznek, ami azonban nem konfliktusmentes, mert Madárkának mindig a Kefírnek adott konzerv kell, pedig ugyanazt eszik :). Egy hete volt nálam, amikor szabadon engedtem az udvaron. Kapott nyakörvet, amin kis csengő van, így mindig tudtam merre jár. Nagyon ügyes macska, az út közelébe sosem megy, és egy pár hete három kóborkutya elől menekült el sikeresen. Napról napra nagyobb cica lesz. Nagyon szeretnivaló, a családban mindenki megszerette. És még mindig jellemző rá a madárcsicsergésre jellemző nyávogás, ezért is nem lett megváltoztatva a neve."

Bori Adrienn

Fotók
Fotó(k): 
12
12
12

Keresés

Online adományozás

A NIOK és az OTP támogatásával

 

 

Friss hozzászólások

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 20 vendég van a webhelyen.

Tartalom megosztás

Jelen vagyunk

iWiW Tappancs klub Tappancs a Twitteren Facebook rajongótábor Youtube