NavigációLevél Néró új gazdijától

Levél Néró új gazdijától


By V.Judit.Fokszi - Posted on 06 január 2012

Nagyon örültünk, hogy Néró, az egyik legkedvesebb cicusunk végre gazdira talált. Néró cicának egy korábbi balesete miatt amputálni kellett az egyik mellső mancsát, de a helye csak-csak nem akar rendesen begyógyulni, mert állandóan beüti valahova, és kaparni próbál vele. Így hát Néróka lába folyamatos kötéscserére szorul, amit nem mindenki lenne hajlandó vállalni. De végül érte is eljött az álomgazdi, aki túl tudott látni ezen az apró kis kellemetlenségen annak érdekében, hogy egy igazán nyugodt szeretetbomba költözzön az otthonába.
Megkértem az új gazdit, hogy írjon pár sort, hogy akadt a cicára, és hogy megy a beilleszkedés. Szívet melengető ilyen emaileket olvasni, hiszen mi ezért dolgozunk, hogy minden cica jó helyre kerülhessen. 

"Kedves Judit!

Először is a világ egyik legboldogabb embere lettem, hogy Néró nálunk van, és lehet azért mert igazán látszik, hogy a bizalmába fogadott, ami ugye egyes cicáknál ritka már az első nap,de persze leírom az eddigi történést .A tappancson keresztül kértem tanácsot, hogy cicát szeretnék örökbefogadni, de ugye ez nem volt sem korhoz sem nemhez kötve, egyszerűen csak szerettem volna egy cicát. A munkatársai nagyon segítőkészek voltak,hisz emailen keresztül ajánlottak pár cicát. Így jutottam el az új-szegedi ideiglenes befogadóhoz, akivel megbeszéltük, mikor is érünk rá, bár megjegyzem gyors volt, hisz max másfél órán belűl ott is voltunk :)
Kedvesen beinvitált minket a munkatársa, és Néró volt az első, aki üdvözölt minket és fel is tünt egyből, hogy a lába be van kötve. Kérdeztük mi történt vele, majd megtudtuk, hogy amputálni kellett a lábát, majd persze végig néztem az összes cicus, próbáltam barátkozni velük, de Néró ahol én voltam, ott volt ő is. Nyugodt volt és a kis pofiját dörzsizte az enyémhez, első látásra szerelem lett ebből, bár tudjuk ápolásra szorul, de ez nekünk nem okoz gondot, hisz ő is egy imádni való élőlény. Hisz ha gyermekem beteg őt is ápolni kell, így a cicusnak is ugyan ez az ellátás jár. Épp ezért is érzem magam boldognak, hisz szokták mondani,hogy nem én választottam ki Őt, hanem Néró választott minket, hisz a nyomomba járt akár hol is voltam.
Persze haza hoztuk, majd ami meglepő volt, nem szaladt be egy sarokba, hanem egyből feltérképezte a helyet ahová kerül, fél órán belül már evett is és az almot is megtalálta. Később nekiláttam főzni és Néró akkor is ott volt a lábamnál, nézett rám a szemeivel, hogy mit is csinálok, jött akkor is utánam bárhová mentem. Késő délután leültünk tévét nézni, Néró felugrott az ágyra és leheveredett mellénk elnyúlt testtel, mintha világ életében családtag lett volna, és ami ezután jött még jobban meglepett. Eljött a vacsora ideje és kérőn kért pár falatot abból, amit mi ettünk, mondom neki, hogy "Nérókám te ezt biztosan nem szereted" de addig addig, míg csak adtam neki, mert nem bírtam ki, és mind megette amit kiszedtem .(Rakottkarfiol volt). Majd jóllakott pocival fel az ágyra és simizés közben szépen elaludt. A lábát átkötöztük lefekvés előtt.
Ma már 3-dik napja van itt, hívásra mindig jön, a lábát bátran hagyja átkötözni, naponta 2x reggel és este tesszük ezt vele. Úgy vélem, sőt tudom, a döntésem helyes volt, hogy őt hoztam haza. Boldog és elégedett cicus és reménykedem abban is hogy a lába mihamarabb rendbe jön. Tudjuk ,hogy most még sok türelem kell, de nekünk abban nincs hiány. Ma reggel Ő ébresztett fel, feljött az ágyra így szerette volna jelezni, hogy éhes :) Igazi kis társ lett és nem adnám semmi pénzért vissza, és persze megnyugtattak, ha bármiben tudnak segíteni a kollegái akkor nyugodtan keressem meg Őket, de vissza nem adnám, mert itt ez itt az új otthona. Köszönöm szépen, hogy eddig is törődtek vele, és talán ebből is látják, hogy valóban jól érzi magát Néró.

Kicsit hosszúra sikeredett a levél, de nem igazán tudtam ezt rövidre fogni, hisz sok sok minden történt ami egy új cicustól meglepő.

Mindent köszönök és remélem ebből a sikertörténetből sok ember kaphat kedvet, hogy  örökbefogadjanak bármilyen kis állatot, hiszen nagyon  hálásak tudnak lenni, és nem kérnek sokat cserébe, csak egy kis figyelmet és szeretetet.

Köszönök még egyszer mindet.

Üdvözlettel: H.Magdolna"

Fotók
Fotó(k): 
27
06
06
27

Egy igazán boldog cica

Keresés

Online adományozás

A NIOK és az OTP támogatásával

 

 

Friss hozzászólások

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 21 vendég van a webhelyen.

Tartalom megosztás

Jelen vagyunk

iWiW Tappancs klub Tappancs a Twitteren Facebook rajongótábor Youtube