NavigációFahéj cica otthonra talált!
Fahéj cica otthonra talált!
Fahéj nevű kiscicánk élete nagyon döcögősen indult. A sok bolha és kullancs annyira kiszívta a vérét, hogy félő volt, nem is éli túl a vérveszteséget főleg, hogy közben a macskanáthával is meg kellett küzdenie. Faghéj végül túlélte, és a sok jelentkező után a gazdi is eljött érte, aki most jelentkezett a cica történetével.
"Fahéj azután került hozzánk, hogy ez évben elveszítettük 3 cicánkat is.
Eleinte nem akartunk több kisállatot, úgy éreztük, túl gyors lenne a nagy bánat után egyből magunkhoz venni egy cicát. Ám többen biztattak, hogy kutyaharapást szőrével alapon minél hamarabb fogadjunk be egyet, és lehetőleg a Tappancstól, mert az ottani állatok nagyon hálásak. Mivel van egy idősebb Golden retrieverünk és egy csodálatos, lenyugodott Marci nevű macskánk, arra is ügyelni kellett, hogy ők befogadják az új jövevényt. Fahéjnak már a neve is megtetszett, amikor két lányommal és az egyikük barátjával elmentünk a Fürj utcába. Kati* megmutatta nekünk a nagy-, majd a kiscicákat. Fahéj mindenfelé szaladgált, eleinte csak a nevét tudtuk, őt nem láttuk sehol. Majd Orsi lányom, és Szabi, a barátja előkerítették, és egyből megjött a szerelem. Élénksége, vigyetek haza tekintete a mai napig megmaradt. Pajkos vidámságával felvillanyozta otthonunk nyugodt légkörért. Dolka kutyánk beletörődött, hogy pofozgatják, a farkát harapdálják, Marci macskánk nehezebben szokta meg az örökös játékot, birkózást, de lassan elfogadja a kis energiagombócot. Állandóan labdákat keresünk, és játékokat eszkábálunk, hogy ki tudjuk fárasztani. Nagy boldogság volt Fahéjnak, amikor pár napos szobafogság után kimehetett a kertbe, az össze futkosó őszi falevelet letámadta, lapulva megkergette: rambózik vagy g.i.joe-t játszik. Bármikor megsimogatjuk vagy felemeljük, nyomban dorombol, és valóban hihetetlenül hálás. Még egyszer sem rántotta le a pintyeink kalitkáját, bár szereti őket nagyokat nyelve figyelni. Ez nálam már a többedik pirospontja.
Köszönjük, hogy megtaláltátok nekünk és további sok sikert kívánok áldozatos, önzetlen munkátokhoz. Kati előtt pedig LE A KALAPPAL!
Leléné Márti
* Az első, és fő cicásunk, akinek többek között Fahéj is köszönheti az életét.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 492 olvasás
-

Friss blogbejegyzések
- Menhelyi történések: máj. 7-13.
- Menhelyi történések: ápr. 30.-máj. 6.
- Menhelyi történések: ápr. 23-29.
- Cicás történések 20.
- Menhelyi történések: ápr. 16-22.
- Menhelyi történések: ápr. 9.-16.
- Menhelyi történések: ápr. 2-8.
- Cicás történések 19.
- Menhelyi történések: márc. 26.-ápr. 1.
- Menhelyi történések: márc. 19-25.














