NavigációTŐR
TŐR
Vadkacsák a Zápor-tavon
Pénteken a délelőtti órákban a Tappancs Állatvédelmi Őrszolgálat telefonhívást kapott a Kiskunsági Nemzeti Parktól. Egy bejelentést kaptak, hogy leengedték a Zápor-tavat, de van ott egy kacsacsalád, 7 kiskacsával. Megkértek, ha van rá lehetőségünk, akkor fogjuk be őket és vigyük be a Vadasparkba. Mivel nem volt már víz a tóban csak néhány tócsa, ezért nem éltek volna már sokáig. A kiskacsák elférnek egy ember markában, olyan picik, így nem tudtak volna továbbállni, míg a kacsamama el tud repülni.

Vodafone Felelősségvállalás: főállású angyal pályázat
A Tappancs Állatvédelmi Őrszolgálat megálmodásában, létrehozásában, működtetésében Kitti az első pillanattól kezdve nagyon nagy lelkesedéssel vett részt. Pedig mindannyian tudtuk, hogy biológiát tanul az egyetemen, ami ugye nem a legkönnyebb szakok közé tartozik, mégis sokszor több időt töltött a TŐRös ügyek intézésével, mint bármelyikünk.

Kutya az éhhalál szélén
Minap csörgött a telefon, és egy csontsovány, rosszul tartott kutyával kapcsolatosan kérték a segítségünket. Sajnos ez nem ritka eset, főleg a kiskertekben, ritkán látogatott hétvégi házakban gyakori az elhanyagolt állat. A bejelentő sürgetett bennünket azzal, hogy a kutya nem húzza már sokáig étlen-szomjan.
A TŐRről, a Tappancs Állatvédelmi Őrszolgálatról
Általános tudnivalók a Tappancs Állatvédelmi Őrszolgálatról















