NavigációÁllatvédelmi képzés menhelyeknek
Állatvédelmi képzés menhelyeknek

A Tappancs Állatvédő Alapítványnak idén márciusban lehetősége nyílt részt venni egy nemzetközi állatvédelmi tréningen. A szervező Dogs Trust az Egyesült Királyság legnagyobb állatvédő szervezete. A nemzetközi képzést a Dogs Trust Londonban levő menhelyén tartották, ahol sok különböző országból gyűlt össze egyszerre 17 állatvédő.
A tréning során nagyon hasznos tanácsokkal, információkkal lettünk mindannyian gazdagabbak, és természetesen nagy öröm volt együtt tölteni az időt olyanokkal, akiknek szintén az állatvédelem a szenvedélyük.
Néhány címszó a képzési programból: menhelyépítés, kutyák és macskák örökbe adása, adománygyűjtés, oktatás, fertőzések megelőzése és kezelése stb., tehát csupa olyan dolog, ami egy menhelyen hasznos lehet.
A Dogs Trust évente több ilyen programot szervez (valamint tartanak külön képzést állatvédelmi oktatás terén is, illetve minden évben megszervezik az International Companion Animal Welfare Conference című eseményt, ami 2009-ben pont Budapesten volt). Azokat az állatvédő szervezeteket, akiket érdekelne egy ilyen képzés, őszintén bátorítom, jelentkezzenek. Maga a képzés teljesen ingyenes, egyedül az utazást kellett fizetni, azt én saját zsebből álltam, szerencsére ha időben elkezd nézelődni az ember, nagyon olcsó repülőjegyeket is ki lehet fogni. Természetesen az angol nyelvtudás követemény, mivel a képzés nyelve angol! További infó: http://www.icawc.org/training/
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1100 olvasás
- English
-















Az egyértelműség kedvéért annyit tennék hozzá a hírhez, hogy maga a képzés ingyenes volt, és szerkeszto az utazást saját költségből finanszírozta. Maradt is még 1-2 napot Londonban a képzés után - tolmácsként nagy élmény lehetett az újta már csak emiatt is.
Mint mindig, most is ezer dolgunk a Tappancsban, de nagyon várjuk, hogy megossza velünk a tanultakat a Tappancs Tanya épülése és az iskolai foglalkozások színvonalasabbá tétele érdekében. Mert mindkettő nagyon fontos a számunkra.
Jogos, bele is írtam a cikkbe, mert ez egy nagyon hasznos infó. A Dogs Trust állja a képzést, szállást, étkezést, így az állatvédőknek ez egy nagyon jó lehetőség!
Remélem, mi is sokat tudunk majd hasznosítani az ott megszerzett tudásból.