NavigációBlogok / Éva blogja / Menhelyi történések május 3-9-ig

Menhelyi történések május 3-9-ig


Éva képe

By Éva - Posted on 09 május 2010

Tartex munkaruha adomány

Kedves Tappancs érdeklődők, megint jelentkezem. Bízom benne, hogy többen várják a legújabb menhelyi beszámolót. Igen, semmi kétség, eltelt a hét. Védenceink érdekében most is sokat melóztunk, igazán klassz héten vagyunk túl. Nézzük, hogy mi minden történt.

HÉTFŐ

Ünnep utáni hangulat és forgalom van. A rendszeres, napi elvégzendő dolgok töltik ki a Menhely életét.

Ebben az évben is megkaptuk a Tartex adományát azaz 4 garnitúra téli-nyári munkásruhát, cipőt, csizmát. Évek óta részesülünk ebben a juttatásban, örülünk és hálásak vagyunk, hogy ezekben az ínséges években sem fordulnak el Tőlünk a támogatóink. Lehetőségeikhez képest segítenek az emberek és a cégek és mi mindennek tudunk örülni. Köszönet érte.

KEDD

Front van, dilis mindenki. Senki sem bírja a szeszélyes időjárást. A kutyák kötözködnek, veszekednek, a levegő vibrál. Ilyenkor a Menhely az árnyoldalát mutatja, mert az is van.

Ennek ellenére megindult az örökbefogadás: Puffancsból szegedi kutyus lett, Sasszem pedig a szomszédos Seregélyes dűlőbe tette át a székhelyét.

SZERDA

Belendültünk... ma már 3 kutyánkat vittek el, de máris 4 érkezett helyettük.

A közönségsikeres Helláért Pestről megérkezett a gazdi aki kicsinosítva, vonattal vitte haza. Azóta már visszajelzést is kaptunk a többszörösen szerencsés kis csibészről, teljes a szerelem.

A másik két mázlista Veci és Kajla. Mindkettőt Szegedre fogadták örökbe.

Most lássuk az újakat: Füli és Lencsi, a két tacsi keverék szuka valahol Sándorfalva és Dóc között, az úton rohangált. Egy arra autózó mentette meg őket a katasztrófától, azaz attól, hogy az autók kerekei alatt végezzék. A megmentő egy közelebbi helyre szerette volna beadni a kutyákat, de ott nem fogadták. Ekkor, második lehetőségként jöttünk mi a képbe. A mai napon örökbeadottak tették lehetővé a befogadásukat.

A másik kettő megmentett kutya, Brutus és Bufi a bordányi Seregélyes dűlőben volt kikötve egy lakatlan tanya kerítéséhez. Nagy ész kellett hozzá... A kutyák tuti, hogy rokonok, mint két tojás, csak az egyik kan a másik pedig szuka. Mindketten jó fejek, barátságosak, ápoltak, vágott farkú, masztiff keverékek. Próbálunk tudakozódni a gazdájuk felől, hátha valaki rájuk ismer a környéken.

CSÜTÖRTÖK

A hajnali vihar megtette a hatását, a kutyák őrjöngtek, pánikoltak a dörgéstől és a villámlástól. Ottinak a hajnalibbnál is hajnalibb lett a felkelése, nyugtatgatni kellett a kutyákat, hogy ki ne törjenek a kennelekből, ne csináljanak bajt a másiknak.

A kutyák számára a tűzijátékon kívül a dörgés és a villámlás okozza a legnagyobb stresszt. Félnek, nem tudják mire vélni ezeket a jelenségeket. Az erős hangokat sokszorosan felerősödve hallják, mert a kutyák hallása sokkal kifinomultabb a mienknél.

Ezeket alátámasztja, hogy a kedden örökbeadott Sasszem hajnalra a Menhely kapujában várta Ottit. Hazaűzte a vihar a számára biztonságos helyre. Nos, azt hiszen ehhez nem kell magyarázat...

PÉNTEK

Közeleg a hétvége, mozgolódik a Menhely, az önkéntesek is előkerültek. Sok munka akadt mára, mindenki kivette a maga részét benne.

Kezdem a rosszal: a kölyök Bigi hagyott végleg el bennünket, pedig már megkapott minden előírt oltást. A legutolsó is 10 nappal ezelőtt történt. Gyöngébb lehetett a többiektől.

Az új honlapunkról Frenkit és Csibit már egy hete kiválasztotta egy család, és ma jöttek értük, előbbi Karcagra került, az utóbbi pedig Nagyszénásra. Legyenek szerencsések.

Persze ma sem úsztuk meg, új, segítségre szoruló kutya érkezett. A Hamis névre elkeresztelt spániel keverék szukát Sándorfalván ütötte el valaki. Ott találta meg az egyik ismerősünk, aki a Polgármesteri Hivatal dolgozója. Segített orvoshoz juttatni, a kutyát megröntgenezték. Törése nincs, de erősen zúzódott a bal első lába. Nálunk a gyógyulás vár erre a nem éppen barátságos ebre. A viselkedését egyelőre tudjuk be a balesetének.

A nap fénypontja azoknak a kutyáknak a fürdetése akik a másnapi, Fressnapf áruház előtti eledelgyűjtéssel egybekötött örökbefogadásra lettek kiszemelve. A szépítkezők: Zsugor, Zsebi, Barack, Csitri, Hopp és Szirup.

SZOMBAT

És fölvirradt a nagy nap!. Utazunk szerencsét próbálni. Az eredmény - ami már régen volt ilyen jó -, három kutya örökbeadása. Barack Deszkre került, Zsebi és Zsugor meg Szegedre. A másik három kutyus most hoppon, gazda nélkül maradt, de majd legközelebb biztosan fog nekik is sikerülni. Addig is ismerkedtek a Menhelyen kívüli világgal, az idegen szagokkal, az autóval, a pórázzal, a jólnevelt viselkedés fortélyaival és az emberekkel. Ezt hívjuk szocializációnak.
Ez alkalommal 250 kg kutya- és 12 kg cicaeledel gyűjtöttek össze a Tappancs önkéntesei. Köszönjük nekik és mindazoknak, akik gondoltak a kóbor állatokra, és vásároltak élelmet nekik is. Ezúttal is megemlítem, hogy ha csak táppal etetnénk a menhelyi kutyákat akkor ez a gyűjtött mennyiség 3! napra lenne elegendő.

A Menhelyről is történt örökbefogadás: Pufi kezdheti meg pályafutását egy új családban, mégpedig Balástyán.

VASÁRNAP

Itt a hét utolsó napja. Elviekben ez a nap a pihenésé lenne, de ekkor sem állhat meg a munka. A sok kutya helyeit ki kell takarítani, enni és inni kell, nincs mese. A könnyebbséget csupán azt jelenti, hogy ekkor a kutyák száraztápot kapnak.

Ma Hanna kutyánknak lett gazdija, Szegedre került. A szimpatikus családnál biztosan jó helye lesz.

Berci személyében új lakó érkezett. Őt a gazdája Szatymazról hozta be, mert az állandó klinikai kezelései miatt nem tartózkodik otthon, és nem tud gondoskodni a másfél éves, németjuhász keverék, kan kutyáról. Berci még fiatal, biztosan lesz neki új családja ahol kamatoztatni tudja majd a tudását. Berci gazdás kutyaként közel 3 hónapot várt a befogadásra.

Ennek a hétnek is vége van. Sok minden történt a Menhelyen és azon kívül is. A héten is jelentettek kutyákat, igaz most kevesebbet, mint máskor. Ezzel szemben sok elveszett kutyát keresnek, akik a heti viharok hatásaként léptek le az otthonukból. Remélhetőleg meglesz mindegyik.

Ezen a héten is köszönettel tartozunk az önkénteseinknek, akik most is sokan voltak és sokat segítettek. Bízunk benne, hogy legközelebb is számíthatunk rájuk.

Végezetül, ne feledjétek, jövő héten, veled, ugyanitt.

Addig is kutyajó hetet kívánunk:
Csamangó Éva - Tappancs, a Menhely és a kutyák.

ui.: még mindig tart a az adó 1%-ról szóló rendelkezés leadásának ideje! Aki szereti a kutyákat és a cicákat, fontosnak tartja, hogy foglalkozzunk a sorsukkal, az ne habozzon, adja adója 1%-át a Tappancs Alapítványnak. Állataink nevében köszönjük!

Keresés

Online adományozás

A NIOK és az OTP támogatásával

 

 

Friss hozzászólások

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 54 vendég van a webhelyen.

Tartalom megosztás

Jelen vagyunk

iWiW Tappancs klub Tappancs a Twitteren Facebook rajongótábor Youtube