NavigációBlogok / Éva blogja / Menhelyi történések február 22-28-ig
Menhelyi történések február 22-28-ig

Helló mindenki! Kissé megcsúsztam a múlt héten történtek megírásával így elnézést kérek azoktól akik a megszokott időben várták a beszámolómat. Az előző, mozgalmasabb héthez képest ez a mostani kevésbé bővelkedett eseményekkel ami persze nem jelenti azt, hogy nem volt mit csinálni. Hát akkor el is kezdem ennek a hétnek az eseményeinek a leírását.
HÉTFŐ
A hét első napja általában meghatározza az egész hét hangulatát, ami máris felemásra sikerült. Ásotthalomról visszahoztak egy régebben örökbefogadott kutyánkat, Szatyit akinek állítólag az volt a bűne, hogy megérkezése után átrendezte a család kertjét, és ezt ők zokon vették. Elképzelhető, hogy a befogadóknak fontosabb a kert vagy valamiért mégsem tetszett nekik a kutya és csupán mondva csinált okot kellett találni a visszahozásához. Egy szónak is száz a vége: Szatyi ismét a Menhely lakója. Az ő visszakerülésével ellentétben Vigyor kutyánknak lett gazdija, Üllésre fogadták örökbe.
KEDD
Mivel az idő enyhébb, folytatódni tud az orvososdi. Ma ismét Makó felé vette az irányt a Tappancs kocsija, benne műtétekre váró kutyusokkal. A szuka Profira a szokásos ivartalanítás vár,t míg a kan Artúrnál a szokatlanabb kasztrálást kellett elvégeztetni. Erre azért volt szükség, mert a Tappancs filozófiája az, hogy fajtatiszta kan kutyát is csak és kizárólagosan ivartalanítva adhatunk örökbe. Jelen esetben Artúr egy boxer, és ha valakinek ő kell, akkor azért kelljen, mert szeretik. Köldöksérv műtétekre is sor került. Az érintettek: Zsineg, Ella, Cifra. Megint visszakerült egy kutyánk. Ezúttal Postás okozott galibát, állítólag kergette, harapdálta a bicikliseket. Szerencsénkre örökbefogadásra is sor került, Karikát szegedi lakásba vitte el az új gazdi míg Bolkából dorozsmai házőrző lett.
SZERDA
Tovább tart a kutyák cserélődése, ma is ilyenre volt példa. Zorán kutyánkból lett béketelepi házőrző. Erről a környékről érkezett a Menhely következő lakója egy középkorú, gazda által elhagyott, puli keverék szuka aki nálunk a Pöszi nevet kapta. Ennek a jószágnak volt is meg nem is gazdája, állandóan az utcán volt, mindig fialt, ezáltal sok gondot okozott a felelősségteljesebben gondolkodó, jószándékú szomszédoknak. A kutya nyakán található egy nagy pukli is, ezt majd műttetni kell. A sorsáért aggódó szerint elképzelhető, hogy drót darab található benne mivel régebben az volt a kutya nyakán. Jelenleg nálunk, jó kezekben van és szép lassan, sorjában meg fog kapni minden ellátást amire szüksége van.
CSÜTÖRTÖK
Na ez az a nap, amikor az égvilágon semmi sem történt. Természetesen a rengeteg munkát el kell végezni, láblógatásról szó sem lehet, de ma teljesen elmaradt a mindennemű érdeklődés.
PÉNTEK
Bármennyire is szeretnénk csökkenteni a menhelyi létszámot, ennek megvalósítása ma is csak álom maradt. A Menhely környékének a vadásza hozott be 2 kutyát. Őket a szatymazi felüljárón találta. Az ebek ápoltak, párban voltak, reménykedünk abban, hogy gazdásak és keresni fogják őket. Addig is az 1 év körüli, keverék szukát Ninának, az 5 hónaposnyi, keverék kant Ninónak nevezték el a dolgozók.
SZOMBAT
Öröm az élet... Ha azt a jelzőt használom, hogy az időjárás pocsék akkor az enyhe túlzás. Az ehhez hasonlóra mondjuk azt, hogy még a kutyát sem zavarják ki. Ennek ellenére folytatódik a kutyák Menhelyről történő ki-be járása. Kettő kutyánkat örökbefogadtak, viszont három érkezett helyettük. Artúr Sándorfalvára került míg Csepi Ásotthalomra. Legyenek szerencsések. Feltehetőeg a Menhely körül, autóból dobott ki valaki kettő kutyát. Mindkettő 1 év körüli, keverék, kövérnek is mondható kan. Tőlünk a Tallér illetve a Töhöm nevet kapták. Szintén mától lett lakónk az a 10 év körüli, spániel keverék kan kutyus is, akit a Tesco parkolójában talált meg egy Dunakesziről idelátogató személy. Tőlünk a Flopi nevet kapta.
VASÁRNAP
A hét utolsó napján megint a Tappancs önkéntesei, a szokásos heti segítők látogattak ki a Menhelyre. Munkájukkal igyekeztek részt vállalni a kinti munkákban. Ezzel együtt igazi hétvégi, eseménytelen hangulatban telt el a nap. Aki elolvassa a beszámolót, az most választ kaphat arra, hogy mit is érthettem a felemásságon. Az egész hétre jellemző volt az egy lépést előre, kettőt hátra fogalom. Haladtunk is meg nem is. Nagyon feldobódtak nem vagyunk, még mindig várat magára az az áttörés, amitől azt várnánk, hogy az örökbefogadási hajlandóság megnőjön. Sajnos mást nem tudunk tenni, mint bizakodni. Ezúttal is köszönünk minden segítő munkát amit ezen a héten kaptunk. Bízunk benne, hogy a folytatás sem marad el.
Minden jót kívánva:
Csamangó Éva - Tappancs, a Menhely és a kutyák.
- Éva blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 513 olvasás
-

Friss blogbejegyzések
- Menhelyi történések: augusztus 23-29.
- Várólista blog: augusztus 23-29.
- Menhelyi történések: augusztus 16-22-ig
- Várólista blog: augusztus 16-22-ig
- Menhelyi történések: augusztus 9-15-ig
- Várólista blog: augusztus 9-15-ig
- Menhelyi történések: augusztus 2-8-ig
- Várólista blog: augusztus 2-8-ig
- Üzenet Angliából: ivartalanítsd a kutyád és a macskád!
- Menhelyi történések: július 26-tól augusztus 1-ig











Nina, Tallér, Töhöm, Flopi fotója is felkerült a honlapra. Gab tegnap felpakolta őket.