NavigációBlogok / Éva blogja / Menhelyi történések: augusztus 23-29.
Menhelyi történések: augusztus 23-29.

Igazán nem vagyunk földobódva, mert a múlt héten (is) nagyon leragadtunk az örökbefogadásokkal. Ennek egyenes következménye, hogy egyáltalán nem tudunk újabb, utcán élő kutyákat befogadni pedig a bejelentések csak úgy ÁRADNAK. Na, hátha elindul valami... addig is nézzük, hogyan is telt ez a hét a Menhelyen.
HÉTFŐ
Több kutyánk iránt is reménykeltő érdeklődésekkel indult a hét. Az is igaz, hogy főleg a kölykök után kérdezősködnek. Kellene is, hogy vigyék őket, mert tódulnának helyükbe a többiek.
A nemrég bekerült, elütött Bekem sajnos parvóban megbetegedett, amit nagyon nehezen visel. Minden ilyenkor szokásos gyógyszert megkap, de innentől fogva a kutyasors kezében van.
De van jó hír is: örökbefogadás történt! Ráadásul kettő is: Bécit Vásárhelyre vitték el, Jágót pedig Sándorfalvára.
KEDD
Ma is volt minden... kezdem a rosszal. Sajnos Bekem nem tudott megküzdeni a parvó betegséggel, kimúlt szegény.
A jó pedig az, hogy Jodának is lett saját bejáratú gazdija. Ő Zákányszékre került. Mindent bele, Joda!
A rendszeres, heti orvososdi ezúttal a mai napra került. Három nagyfiú lett ivartalanítva: Boci, Bebe és Titkó.
Lucán és Bogin más jellegű műtétet kellett elvégezni. Drága Lucánk régi bútordarab már a Tappancs Tanyán, öreg, ezért nehezen viselte a műtétet. A műtétre azért volt szükség, mert a farka alatt van egy nagyobb zsírmirigy. Ezt kellett megoperálni. Jelenleg jól van.
Boginak az egyik füle mögött keletkezett egy húskinövés. Ezt kellett eltávolítani, hogy ne legyen neki zavaró. Ő is jól van.
SZERDA
Ha egy üzlet beindul... újabb örökbefogadások történtek. Megint az egyik kölyköt, Jaffát vitték el. Sándorfalvára került.
Sokak kedvence, Gyurma is begazdisodott. Őt egy üzbegisztáni illetőségű, de régóta Szőregen élő hölgy választotta ki. Azóta már van visszajelzésünk is, ami teljesen pozitív.
S.O.S. ügyünk akadt. Hiába nincs helyünk, de ezúttal varázsolni kellett egyet. Bordányból az ottani hatósági állatorvosnak kellett azonnal elkobozni egy csontsovány nápolyi masztiff szuka kutyát. A "gazda" megörökölte az apjától, csak éppen elfelejtett neki enni és inni adni. A kutya be volt zárva a tanyán lévő kisebb ólba. A szomszéd figyelt föl a kutya állandó sírására, intézkedett. A menhelyre kerülésekor szerencsétlen jószág kb. 5 liter vizet megivott. Ez volt az első ténykedése. Azóta könnyebb kosztot kap, amivel nem győz betelni. Sajnos a hasa is megy, nem túl kellemes a gondozóknak egy ekkora kutyánál. Két hónap biztosan kelleni fog neki ahhoz, hogy régi fényében ragyoghasson.
A kimentésével egyidőben a Tappancs feljelenti a gazdát helytelen állattartás miatt.
CSÜTÖRTÖK
Több mint 1 hónapos előjegyzés után 5 kölyökkutya érkezett. Őket Kübekházáról hozta be a gazdi. Most kettő hónaposak a labrador keverékek. A négy kislány és az egy fiúcska eléggé meg van még szeppenve, de napról napra majd ki fognak bontakozni. A névsor: Kami, Kamilla, Kaffa, Keri és Káró.
Folytatódik a jó szériánk, mert ma is "elkelt" két kutyánk. Szegedi házhoz került Szigma és Szupi. De jó nekik!
Nincs hét önkéntesek nélkül. Ma Erzsike és Botond segített be a menhelyi teendőkbe. Köszönet érte.
PÉNTEK
Mint mindig, rengeteg a munka. Unatkozni nem lehet a Menhelyen, reggeltől estig megy a verkli. Ha véletlenül nincs munka, akkor keresnek a gondozók. És mindig találnak. Mindezek mellett ma is voltak műtétek. Most a lányokon volt a sor. Dorka, Lola és Morzsa lett túl az ivartalanításon. Dorka kicsit ráhozta a frászt az orvosra és Ottira, de hála a tudásnak, odafigyelésnek, na meg az infúziónak minden rendben lett.
SZOMBAT
Ez aztán egy pörgős nap volt. Méltó az egész héthez.
Három kutyánk életében történt változás, elhagyták a Menhelyet.
Tatyi Szegedre került, Tami Dócra, Bubust pedig a boxer fajtamentők vitték el Pestre. Nekik még rengeteg dolguk lesz a kutyával, aki hozzánk az utcáról, halál közeli állapotba került be.
Hétvége lévén megint be tudtak segíteni az önkéntesek a menhelyi munkába. Ma Edit, Gábor, Judit és Györgyi alakított nagyot. Többek között sikerült nekik rendbe tenni néhány kutya bundáját. A csinik: Csipet, Hajnal, Ábránd, Valán, Göndör, Lobó, Bogi. Viszont beletört a bicskájuk a tanya komondorjának, Macinak a bundájába, mert őkelme a nyírást csak a szakállánál engedte meg. "Na nehogy már ti akarjátok diktálni a tempót!"-gondolja Maci.
VASÁRNAP
Három hetet kellett várakoznia annak a 6 hónapos német juhász keverék szukának, akit Balástyáról, Nandafalváról hoztak be. A vallási közösséghez rendszeresen csapódnak kóbor kutyák. Évek óta sokat helyeztek már el vagy tartottak meg, de ezzel a kutyussal nem tudtak mit kezdeni. Tartottak az esetleges szaporulattól is. Így esett meg, hogy Hindu mától a Menhely létszámát gyarapítja.
És minden jó, ha a vége jó. Ezt a csodálatosnak mondható hetet újabb kettő örökbeadás koronázta meg.
Dolli kutyát Zákányszékre vitték el, Zorbát pedig Botond önkéntesünk vitte haza dorozsmai otthonukba.
Ugye varázslatos volt ez a hét? Bízzunk benne, hogy elkaptuk azt a bizonyos fonalat és folytatódni fog az örökbeadás a jövő héten is. Nagyon nagy szükség lenne rá, mert égetően kellenének a felszabaduló férőhelyek a még utcán élő kutyák számára.
El nem maradhat az a köszönet, amit ezúton küldünk azoknak a önkénteseknek, akik ezen a héten is jócskán kivették részüket a menhelyi munkából.
Végezetül kutyajó jövő hetet kívánunk: Csamangó Éva, a Tappancs, a Menhely és a kutyák.
- Éva blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 723 olvasás
-














