NavigációBlogok / Éva blogja / Menhelyi történések: ápr. 30.-máj. 6.
Menhelyi történések: ápr. 30.-máj. 6.

Rendkívüli módon, rövid időn belül másodszorra jelentkezem a héten a menhelyi bloggal. Ezzel visszaáll a régi rendszer. Most akkor együtt kövessük is nyomon a héten történteket.
HÉTFŐ
A hosszú hétvége miatt sokunknak ma sem kellett dolgozni mennünk. Ezért tehettük meg azt, hogy sokan ki tudtunk menni a menhelyre. Többen a kutyákkal foglalatoskodtak, főleg kutyaszőr nyírás és bunda fésülés volt a program. De volt olyan önkéntes is, aki a menhely virágosításával, csinosításával töltötte el a napot.
A másnapi Majálisra Györgyi és Judit szalonképessé tette Natit, Negrót és Kócost. E három kutyus fogja képviselni a Ligetben a Tappancsot.
A leges-legfontosabb dolog sem kerülte el a menhelyt, ugyanis örökbefogadások is voltak. Egy szegedi család egyszerre két kutyánkat is magához fogadott. Mától Bűvösnek és Annának önálló családja lett. Az új helyzetbe együtt könnyebb lesz a beilleszkedésük. De jó!
KEDD
Egy új hónapot kezdünk. Május 1-je van, a munka ünnepét tartjuk. Már aki...
Nekünk, mint már jeleztem, jelenésünk volt az újszegedi Ligetben tartott városi Majálisra. Itt önkénteseink társaságában Nati, Negró és Kócos kutyáink csábítgatták a Tappancs iránt érdeklődőket.
Majálison:

Természetesen itt és most a menhelyen történtekre térek vissza, ami egy kicsit aggodalomra ad okot... Bencsi kutyus a parvó jeleit produkálja. Életéért kezdetét veszi a gyógyszerezés és a küzdelem.
Gondozóink mai menhelyi munkáját Nóri és Noémi segítette.
SZERDA
Nem volt hiábavaló a tegnapi városi kiruccanás. Egy subasai család olyannyira beleszeretett Natinkba, hogy ma örökbe is fogadta. Már megérte a tegnapi fáradság! Egy kutyusnak sikerült szerető gazdit találnunk!
Délutánra elszállt a Natis boldogságunk, mert a parvóval kezelt Bencsi szervezete nem tudta legyűrni a betegséget. Ebből az életből végleg távozott. Légy szerencsésebb odaát!
CSÜTÖRTÖK
Mára mozgalmasabbá vált a menhely élete. Kora reggel a tappancsos autó Makóra vette az irányt. Öt kutyánk Dr. Sebő Ottó állatorvosi rendelőjébe volt előjegyezve.
-Vendelnek ma volt a csontműtétje.
-Petinek a visszafordult farkaskörmeit kellett leműteni.
-Zsozsó és Szutyok ivartalanítva lett.
-Berninek a hasát kellett megvizsgáltatni. A kölyköt addig nem mertük örökbeadni, amíg a pókhasáról ki nem derült, hogy nem rendellenes...csupán hasra pakol a kis drága!
A műtött kutyák jól vannak, antibiotikumozzák őket. Csupán Vendelnek lesz hosszadalmasabb a rehabilitációja, ő hosszabb ideig fogja "bitorolni" a kincset érő menhelyi férőhelyet.
Menhelyünk környékén kidobott kutyus befogadásával gyarapodtunk. A 4 hónapos tacsi keverék fiúcska a Pöttöm nevet kapta.
Az április 27-én kimúlt Kalinkánk helyére, a nagyudvarba, ahol egész nap szabadon vannak a kutyák, a szintén idős, 13 éves Léda került. Zökkenőmentesen beilleszkedett a többiek közé.
Délután eledeladományt kaptunk a tetovált állatmentők egyik tagjától, amit nagyon szépen köszönünk.
A menhely rendbe szedésének első fázisaként megérkezett az első adag, két billencsnyi udvarokat feltöltő föld. Még a mai napon ez is el lett planírozva.
A nap végére hagyom a legfontosabbat, azaz Memfisz örökbefogadását. Ez a kutyánk is szegedi otthonba került.
PÉNTEK
Alapítványunk honlapjának Gazdikeresőjéből választotta ki egy gazdijelölt Berni kutyánkat. A kölyöknél meg kellett várnia a karanténoztatás idejét, a boldog találkozásnak ma jött el az ideje. Sápi otthonukig meg sem álltak.
Menhelyi állatorvosunk hetenkénti vizit időpontjára a kutyák ebédeltetése után került sor. Dr. Farkas Attilára várt 3 chip beültetése, 9 kombinált és 27 veszettség elleni oltás beadása.
Lindának, menhelyünk vezetőjének a reszortja ezeknek a dokumentálása volt.
Szintén délután egy kedves, ismeretlen úrtól száraztáp adományt kaptunk. Innen is nagyon szépen köszönjük.
SZOMBAT
És máris itt a hétvége. Ezekre a napokra vígan lehet menhelyi programot szervezni. Ilyenkor a tappancsos önkéntesek jobban ráérnek, nem kell a saját munkahelyeiken dolgozni. Tehát újabb 3 billencs föld érkezését időzítettük erre az időpontra.
Ennek elegyengetésére a tappancsos önkéntesek (Gabi, Gábor, Edit+Gabó, Linda, Ica) mellett a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának 7 hallgatója is tettre készen állt. Szépülünk, folytatása következik.
Szegecs személyében sikerült még egy kutyánkat örökbeadni. A kutyus deszki család otthonába került.
A hétvégi ügyeletben lévő Dr. Farkas Attilát S.O.S. -ben hívni kellett. A szerdán kimúlt Bencsi kutyus után tesója, Berci is a parvó jeleit produkálja. A doktor úr beadott neki egy halom szurit, illetve infúziót. A többiért a természet lesz a felelős...
A tetovált állatmentőktől megint kaptunk állateledelt. Továbbá rendkívül sokan voltak azok, akik a menhely felől érdeklődtek, illetve látogatóba jöttek.
VASÁRNAP
Mára is kitartott a tappancsos önkéntesek lendülete. Noémi, Gabi, Gábor, Györgyi és Judit tette a dolgát a kutyák körében, a kutyákért. Jó idő lévén főleg a kutyák szőrzetén kell dolgozni és higgyétek el, vannak alanyok...
Pl.: a profi (Györgyi), Judit közreműködésével lenyírta Lujzi, Hamvas és Böbi bundáját.
A parvós Berci életéért még ma is tartott a csata. Megint infúziót és injekciót kellett kapnia. Közösen szorítsunk neki!
És ezzel a végszóval fejezem be a legfrissebb jelentésemet. Változatlanul bízom benne, hogy mindannyian örömmel és érdeklődve olvassátok e sorokat. Egy hét múlva újra jelentkezem!
Önkénteseinknek és összes segítőnknek ismételten köszönünk minden támogatást.
Végezetül kutyajó jövő hetet kívánunk: Csamangó Éva, a Tappancs, a Menhely és a jelenlegi 240 mentett kutya.
- Éva blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 2169 olvasás
-

















Kedves Tappancsa Tanya!
Berni kutyus bíztonságban megérkezett szerető gazdijához. A 200 km-es utat két rosszulléttel, de bátran és kiváncsiskodva tettük meg.
Kicsit megszeppenve, ugyanakkor érdeklődve tette mancsait a fűre, majd mint aki otthonra talált: csóváló farokkal és lobogó fülekkel szaladgált körbe-kereken az udvaron :). Pillanatok alatt fetalálta magát!
Úgy döntöttünk, hogy átkereszteljük...Tapinak neveztük el.
Az utazást kipihenve másnap jött a pancsi, ami egyáltalán nem volt ellenére, sőt...elheveredett, és élvezte a masszázst... alig tudtuk kicsábítani a vízből :)
Aztán jöhetett a játék. Labda: gurul és még csipog is...nagyon izgi!
És azóta is boldogan telnek napjai! Alvás, evés és játék...és most már a házörzés is megy :) Ugatunk ezerrel :)
Köszönjük!
További sikeres munkát és sok, boldog örökbefogadót!
Gazdi
Ui.:próbáltam képeket is feltőlteni, de nem sikerült :(