NavigációBlogok / Éva blogja / Menhelyi történések: ápr. 16-22.

Menhelyi történések: ápr. 16-22.


Éva képe

By Éva - Posted on 24 április 2012

Barátkozás

Ismételten túl vagyunk egy héten. Ezt a hét napot eléggé felemásra hoztuk. Jó és rossz dolgok váltogatták egymást.

 

HÉTFŐ

 

Máris új kutyáról kell szót ejtenem. Egy laza mozdulattal valaki betett a menhely nagyudvarába egy 2 év körüli, ápolt, kan pincsit. Pityke szerencséjére a gondozók időben felfedezték a váratlan jövevényt, így az udvarban élő kutyák nem tudtak semmilyen kárt tenni a számukra idegen, ismeretlen kutyában. Hú, ez megvolt.

 

Az Árkádos nyuszikkal is ma bővült a menhely. A párban élő, fehér nyulak is derekasan helytálltak  húsvétkor az Árkádban megtartott simogatóban és most, hogy annak vége lett, ők is hozzánk kerültek. Megpróbáljuk őket méltón örökbe adni.

 

Gondozóink elvoltak a szokásos tennivalókkal. Munkájukat Vásárhelyről Erzsike segítette.

 

KEDD

 

Az egész nap esős, lehangoló időben telt el. Nem is csoda, hogy a menhelyi alap munkákon kívül nem történt semmi érdemleges.

 

Azért belső mozgolódások voltak: a fiúk a "nagyház" (a menhely egyik kennelsora) udvarának a kerítését reparálták. Ica pedig begyűjtötte azokat a matrac darabokat amiket az egyik szegedi bútorgyárból kaptunk. Ezek jó célt szolgálnak majd télen a kutyaházakban. Köszönjük szépen!

 

Egy kicsit ehhez a naphoz tartozik, hogy bevállaltam egy utcán élő kutyát, aki már kb. 3 hete Újpetőfitelepen csavargott. A menhelyen nincs hely, pláne egy olyan kutyusnak, akiről rögtön kiderült, hogy süket. Ez a kan puli a légynek sem árt, otthoni kikupálása után, neki megfelelő helyre örökbefogadható lesz.

 

SZERDA

 

Végre örökbefogadás történt, ráadásul kettő is:

 

-Pizza kutyánkat bőrproblémája ellenére egy mórahalmi család vette magához.

-Elvészt pedig egy szegedi család fogadta örökbe.

 

A már megszokott, ebéd utáni időpontban, megérkezett menhelyünkre Dr. Farkas Attila állatorvos. Rá, mint mindig, vakcinázások, chipezések vártak: 10 veszettségi, 3 kombinált, 2 parvó elleni és 7 chip lett kiosztva az ezekre várományos kutyapácienseknek.

 

Nyulaink is megkapták a számukra megfelelő szurit, így már végképp örökbe fogadhatóakká váltak.

 

Új önkéntesek (Sanyi és Ildi), a régiek közül Nóri segítette a menhely gondozóit a kutyák körüli munkában.

 

CSÜTÖRTÖK

 

És következzék a rossz. Két, régebben örökbe adott kutyánkat is visszahoztak a gazdik:

 

-Beki a gazdája szerint támadta a macskákat. A gazda kutyát akart cserélni, de mi elvből nem szoktuk ezt tenni!

-Zsozsó-Mandarin gazdái egyik albérletből a másikba kényszerültek költözni, ahová nem engedte be a főbérlő a barátságos ebet. Könnyezve hagyták ránk a szeretett kutyust. Sajnos nagyon nehéz albérletben kutyát tartani, mert nem minden főbérlő látja szívesen a kis négylábú lakókat.

 

Manó életében is változás következett be. Érte Gödről, vonattal és busszal érkezett meg a gazda. A hölgy a honlapunk gazdikeresőjében rálelt a pumi keverékre és azonnal beleszeretett. Boldogan utaztatta haza a már meglévő pumija mellé. A hölgynek egy bánata volt: túl nehéznek találta Manót, amikor ölben kellett a vonat lépcsőjén felcipelnie.

 

Manó és gazdija (több fotó a facebookon a képre kattintva):

 

 

Mára is jutottak segítő önkéntesek Edit, Éva és Ildi személyében. Ők főleg a Kutyázóban- mily meglepő- a kutyákkal foglalkoztak.

 

PÉNTEK

 

Reggel az autónk Makóra, dr. Sebő Ottó állatorvosi rendelőjébe vette az irányt. Több kutyánk is különböző nyavalyákkal küzd, rájuk a diagnózis meghatározása és a hogyan tovább vár. Két kutyalányunk pedig ivartalanítva lesz.

 

-Vendel egy ideje sántított, aminek utána kellet járni. Kiderült, az egyik lába combnyakán és a combcsontfején az elhalás jelei mutatkoznak. Ezt csak komoly műtéttel lehet orvosolni aminek az időpontja még kérdéses.

-Szepi, az egyik Székkutasról mentett kutya szintén az egyik lába miatt volt vizsgálaton. Neki régi törésből kifolyólag rosszul forrt össze a csontja. És ha már a rendelőben volt, ivartalanította a doktor úr.

-Szandi ivartalanítva lett.

-Emő is vizsgálatra volt bejelentve. Sérvvel kellett megműteni.

 

Ezalatt a menhelyen is zajlott az élet, kutya jött és ment:

-Natit visszahozta a gazdája. E hó 9-én fogadta örökbe, de a kutya azóta depis volt, nem akart enni és a hangulata sem volt oldott. Ezért döntött úgy a gazdi, hogy visszahozza a menhelyre. A kutya vidáman vegyült el a régi kenneljében a többiek között.

-Új fejezet kezdődött Beni életében. Gazdája már régóta kinézte magának a tündéri kölyköt és csak arra várt, hogy leteljen a kutyus karantén ideje. Ez ma következett el, a boldog hölgy mától büszke gazdi lett.

 

Tappancsos önkénteseink közül Nóri, Erzsike és Ildi ma is be tudott segíteni a menhelyi tennivalókba.

 

SZOMBAT

 

Szakadó esőben vajon mi történhet a menhelyen? Bizony semmilyen forgalomra nem volt kilátás, ami a nap végére be is igazolódott.

 

Igaz az idő délre már kivirult így a kint lévő önkéntesek, Gábor, Adri és Gabi jobb körülmények között tudta tenni a kutyák körüli dolgát.

 

VASÁRNAP

 

A hét utolsó napjára is jutott az örökbefogadásból:

 

Szupi kutyánk Szegedre került, valamint személyes kedvencem, az oroszlánfejű nyuszika is már az új otthonában hajthatta álomra a fejét.

 

Önkéntesekből ma sem volt hiány. Bella, Noémi, Judit és Ica mosogattak illetve a kutyaházakat szellőztették, takarították.

 

Így telt el egy újabb menhelyi hetünk. Most is sok munkánk volt, de melyik héten nincs. Folytatjuk tovább, hiszen ezért vagyunk.

 

Beszámolóm végén ezúttal sem feledkezem meg azokról a tappancsos önkéntesekről, akik segítségünkre voltak. Köszönjük a munkátokat!

 

Végezetül kutyajó jövő hetet kívánunk: Csamangó Éva, a Tappancs, a Menhely és a jelenlegi 245 mentett kutyus.

 

 

Keresés

Friss hozzászólások

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 64 vendég van a webhelyen.

Tartalom megosztás

Jelen vagyunk

iWiW Tappancs klub Tappancs a Twitteren Facebook rajongótábor Youtube