You are hereBlogs / Éva's blog / Menhelyi történések: jún. 25-júl. 01.
Menhelyi történések: jún. 25-júl. 01.

Hosszú, forró hetünk volt a menhelyen. A karantén építése gőzerővel folyik, a jövő héten már a falakat fogják fölhúzni. Ez a része rendben.
Kutyáink szenvedtek, szenvednek ettől a rendkívüli hőségtől. Többszörösére nőtt a vízfogyasztásuk. Pancsolhatnak is ezerrel a kihelyezett műanyag kagylókban.
Ennyi előzetesen bepillantás után következzék a hét napjainak ismertetése.
HÉTFŐ
Valami csoda történt! Már a hét első napján létrejött egy örökbefogadás. Sőt! Nem is akármilyen. A 4 éves Lujzánkat, aki már 1 éve a menhely lakója, szimpatikus, korosabb házaspár választotta ki magának. Nekik nem régen múlt ki az előző kedvencük és most úgy döntöttek, hogy kutya nélkül nem élet az élet. A gondolatot tett követte, szegedi magánházukat Lujza veheti birtokba. De sok ilyen döntés kellene még!
KEDD
Tegnap Lujza elvitelével fogyatkozott a kutyalétszámunk, de ma már elfoglalta a helyét egy másik kutyus. Menhelyünk környékén az egyik szomszédunk fogott be egy spániel-puli keverék szukát. Az éves körüli kicsapott jószág a Cserfes nevet kapta tőlünk.
Gondozóink vettek egy mély levegőt és az egyik vadócabb kutyánkat, Kócost becserkészték egy frizura igazításra. Négyen dolgoztak a szőrzetén, plusz sikerült a szemébe cseppenteni és még a fülét is kitisztítani. Klassz látvány lehetett ez a modern Laokoón-csoport!
A menhelyi munkán ma Nóri önkénteskedése lendített egy nagyot.
SZERDA
A tegnapi, jól sikerült kutyakozmetikai vállalkozás után ma újabb nem könnyű eset kutya, Rojtos került sorra. Több ember több órás kitartó munkáját siker koronázta. Rojtos rendbe lett téve. Huuh.
Kikívánkozott a betegszobából Morzsa, akit 1 hete sérvvel műtöttek. A szabadság és a levegő utáni vágy még a sebet is gyorsabban gyógyítja.
Hogy a sok kutya mindennapos ellátása mellett ilyen bónuszokat is meg lehessen csinálni, ahhoz kell a sok tappancsos önkéntes. Belőlük ma szép számmal akadtak: Adrienn, Bella, Noémi, Attila és Dávid.
CSÜTÖRTÖK
A heti egyszeri, állatorvosi látogatásnak ma jött el az ideje. Dr. Farkas Attilának, menhelyünk állatorvosának mára is akadt bőven munkája:
-Gréta dréncsövét eltávolította
-Petinek a szeme fölött, jóindulatú daganata van. A kora miatt nem lehet műteni, ráadásul szívbillentyű zavara is van. Egyúttal a kisöreg megkapta a kombinált oltását is.
-chipezve 10 kutya lett
-kombinált oltással, 9 lett beoltva
-veszettség elleni injekciót, 3 kutyus kapott.
Gondozónk, Attila ma szabadidejében füvet nyírt a menhelyen.
PÉNTEK
Ez a mai nap makói állatorvosunk, Dr. Sebő Ottó rendelőjében folytatódott. A tappancsos autóban Misszi, Szepi és Szöszi izgulhatott, hogy mi is fog velük történni!
Természetesen mindhárman túlélték a nagy eseményt ami a következők voltak:
-miután Misszink becsülettel felnevelte az összes, szántóföldre fialt kölykét, ivartalanítva lett. Többször már nem kell kínlódnia szegénykének az utódlással járó megannyi gonddal, bajjal!
-az egyik, Székkutasról kimenekített kutyánknak, Szepinek a lábát kellett megműtenie a doktor úrnak. Előző helyén valamikor eltörhetett, amivel egyáltalán nem foglalkozott a "gazda". Természetesen rosszul forrt össze, de most korrigálva lett. Implantátum fogja segíteni az egészséges gyógyulását. Kezdetét vette a rehab.
-Szöszinek a bőrével folyik a küzdelem. Idült ekcémás az egész teste. Felsőfokon beindult a kezelése. Az biztos, hogy hosszadalmas lesz, a végeredmény meg kérdéses. De mi, mindent bevetünk!
A tegnap Dr. Farkas Attila által vizsgált Petinél szuperül hat az a vízhajtó, amit kapott. Máris kevesebbet köhög.
Kormosnak lett gazdija! Szegedi házba tehette át a székhelyét ez a tüneményes, több örökbefogadásos napot átélt kutyus. Sokszor hurcibáltuk magunkkal, mert szerettük volna, hogy minél hamarabb legyen neki (is) egy szuper családja. És most sikerült!
SZOMBAT
Itt a hétvége. A forróság, adja rendesen a plusz munkákat. Egész nap, állandóan kell cserélni a kutyák ivóvizeit, a pancsolókét is sűrűn kell váltogatni. Két udvarban, a szórófejek is hadra lettek fogva, a kifutók betonját, az udvarok homokját hűsíteni kell.
És még- hála az Istennek- a karantén új betonalapját is, jócskán kell kényeztetni azzal az áldott jó vízzel!
Ebben a melegben még a látogatók is elmaradtak és újabb örökbefogadás sem volt.
A gondozók újabb, nem túl könnyen kezelhető kutyának, Intinek a szőrzetét tudták lenyírni. Így már ő is boldogabb lehet.
A héten műtötteket, kivizsgáltakat gyógykezelni kellett. Efféle finomságokkal volt tarkítva a nap.
Idős Babett kutyánk is kikerült az öregek udvarába. A gondozók, hatalmas csomót (daganatot?) tapintottak ki az oldalában. Jövő héten, indulás az állatorvoshoz!
Önkénteseink voltak: -Gábor, akinek a reszortja, a több száz edény mosogatása
-B.Attila, aki az új betonalap vizesen tartásáért dolgozott
-Linda, aki a szabadnapján is a kutyákat gyógykezelte.
VASÁRNAP
Átléptünk a júliusba, elseje van.
Misszi kölykeiből kettőért már jöttek is a gazdijelöltek:
-Mendiből "röszkei rettenet" lesz
-Macának szegedi házőrzővé kellene válni.
A Tappancs heteken, hónapokon át megtette a magáét, most a gazdikon fog múlni, hogyan, mivé nevelik majd a kölyköket.
Reméljük, hogy jó helyre kerültek, mert mi rettentően sokat tettünk idáig értük!
A hőség ellenére F. Judit és Györgyi döntött úgy, hogy a menhelyen, önkénteskedéssel töltik el a "felesleges" óráikat.
Különösebb csodákat a héten sem tettünk. "Csak" becsülettel, szívvel-lélekkel elvégeztük mindazt a munkát amit elbírunk.
Beszámolóm végén ismét megköszönöm azoknak az önkénteseknek a munkáját, akik szabadidejükben bármit is tettek a Tappancs állataiért.
Végezetül kutyajó jövő hetet kívánunk: Csamangó Éva, a Tappancs, a Menhely és a jelenlegi 231 mentett kutya.
- Éva's blog
- Login or register to post comments
- 645 reads
-
















