Cicás történések 11.

Kicsit megkéstem az új bloggal, ami miatt mindenkitől elnézést kérek, de sajnos nagyon el vagyok havazva az elmúlt pár hétben. De ami késik, nem múlik, tartja a mondás, bele is vágok a megkésett beszámolómba.

Ezúttal kezdjük azoknak a felsorolását, akik bekerültek hozzánk, mert sajnos nem mindegyiküknek volt eddig szép élete. A jó híreket a beszámoló végére tartogatom. Az elmúlt hetek egyik legsokkolóbb eseménye a Kénytelen sori látogatás volt. Rengeteg macska élt ott egy szörnyű helyen. Az udvar tele volt kölyökmacska tetemekkel, akik betegségek következtében pusztultak el, és még csak nem is vették a fáradtságot, hogy eltemessék őket, pedig tudtak róluk. A még élő cicák pedig szintén szörnyű állapotban voltak. Sajnos nem tudtuk mindegyiket befogadni, de az ottmaradt macskák kezeléséről is gondoskodtunk. Innen hoztuk el Bendegúzt és testvérét. Ők mindketten nagyon le voltak soványodva és nagyon betegek voltak, így szükségét láttuk annak, hogy az egyik ideiglenes befogadónk hozzáértő kezei alatt legyenek, állandó felügyelet mellett. De a gyógyszerek és a gondoskodás sem ér sokat a sors ellen, Bendegúz testvére röviddel a befogadás után elpusztult. Már régóta küzdhetett a betegségeivel, és a szervezete nem bírta tovább a harcot. Ha kicsit hamarabb érkezik a bejelentés, vagy a gazdájuk felelősségteljesen gondoskodott volna róluk, és már a betegség kezdetekor kezelteti őket, akkor a cica még most is élhetne. A boncolás után kiderült, hogy Bendegúz testvérének halálát a megcsavarodott belei okozták. De Bendegúz életben maradt, és bár egyelőre nagyon vadóc, bízunk benne, hogy ha teljesen felépült, lehet még belőle egy kedves, bizakodó cica, mert most eléggé el van kenődve, amit a történtek után nem is csodálhatunk. Reméljük, hogy hamar gazdához kerül, és valaki megmutatja neki, milyen egy felelősségteljes, gondoskodó gazda, amilyen mellett mindig is élnie kellett volna.
Másik új lakónk Kuksi, aki szintén nagyon rossz helyzetből lett kimentve. Nem tudni hogyan, de egy hatalmas és mély vágást szerzett a nyakára. Bízunk benne, hogy nem idegenkezűségről, hanem balesetről volt szó. Amikor Kuksi bekerült hozzánk, a sebe már gennyes volt, és borzasztó fájdalmat okozhatott a cicának. Mostmár gyógyulgat, bár még nem igazán meri mozgatni a kis fejét, ami nem is csoda. Reméljük, hogy hamar összeszedi magát és előbújik belőle a bátor, kedves macska.
Jázmint nem régiben tehették ki a Róna utcába. A nyílt, ismeretlen területen vadócnak tűnt, viszont a befogása után ideiglenes befogadójánál hamar kedveskedni kezdett. Feloldódott, és mostmár biztonságban érzi magát. További két cica is bekerült hozzánk, akiket betegség miatt még nem fényképeztem le. Bogár és Picúr az Ősz utcában kuksolt halálra rémülve. Nem tudni, hogy ott születtek-e, vagy valaki kitette őket, de mostmár szépen gyógyulgat a két csöppség.
Hozzám három új cica került. Elvitték az előző hármat (Juci, Ica, Zénó), most jöhettek az újak. Elsőként Tünde érkezett, rettentő koszosan, bolhásan, halálra rémülve. És itt szólnék pár szót az ideiglenes befogadás nehézségeiről. Mivel már él két macska a lakásban, nem engedhetem rögtön szabadon az ideiglenes lakóinkat, nehogy elkapjanak egymástól betegségeket, és nehogy szétszórják a bolhákat. Bár a saját macskáim rendelkeznek a szükséges oltásokkal, ami elvileg a macskanátha ellen is védi őket, mindig félek, hogy megtörténik a baj. Így Tünde cica is első éjszakáját ketrecben töltötte. Ilyenkor a ketrecbe tesszük az enni- innivalót, az almot, és egy másik sarokba a fekhelyét. Egy szörnyű estét töltöttem el Tündével egy szobában, ugyanis nem meglepő, nem igen nyerte el a tetszését a ketrec, és amint lefeküdtem aludni, féktelen zajt csapott. A ketrec rácsait zörgette és mellé szívszaggatóan nyávogott. A következő nap már kiengedtem a ketrecből, de még mindig elkülönítettem a szobában, biztos ami biztos alapon. Tünde drága rendesen be volt tojva, bebújt a ruhásszekrénybe, és nem is nagyon volt hajlandó onnan előmászni. Végül játékokkal sikerült felkeltenem az érdeklődését és rávenni, hogy a félelmeit legyőzve előbújjon a „menedékéből”. Innen már úgy tűnt, hogy sínen vagyunk, egészen estéig, amikor is Tünde drága a tudtomra adta, hogy nem kíván visszamászni a ketrecbe, ha az almot kell használnia, és inkább az ágyamra meg rám pisilt, amíg aludtam. Becsületére szóljon, hogy ezek szerint viszont egész nap visszatartotta a szükségleteit. Mindenesetre nem voltam elragadtatva az új lakónktól, amikor a nyávogására és arra, hogy a reluxát pofozgatja az ablakon felriadtam, és fél centit fordulva valami nedvességet éreztem… Úgyhogy a harmadik napon eljött az ideje, hogy a másik két macska almára szoktassam, ami hála istennek hamar sikerült is. Innentől kezdve már csak össze kellett barátkoztatni a saját két macskámmal, ami általában simán megy. A kan macskám minden idegen teremtménnyel barátságos (kivétel a két lábon járóakkal), viszont a nőstény cicám, Saci mindenkit utál, akiben konkurenciát lát. Fúj, és nem hajlandó velem sem szóba állni, mivel nagyon jól tudja, hogy én voltam az a gonosz, aki idehozta a másik macskát. Az összeszoktatás sima ügy volt. Egy-két fújás, morgás, aztán Tünde élete szerelmét látta meg a kan macskámban, és azóta is állandóan dörgölőzik, dorombol, amint meglátja szíve választottját, Sacival pedig nagy ívben elkerülik egymást. És mire egy hét alatt eljutottunk odáig, hogy Tündének ne ugorjon ki a szíve a helyéről, ha valaki két lábon közelít felé, előkerült Luca.

Luca cica ugyanonnan, a Róna utcából érkezett, aznap tehették ki oda, éppen kezdett rajta kijönni a macskanátha, és ennek a tetejébe még el is verték az idősebb macskák. Luca drága szintén eltöltött egy éjszakát a ketrecben, de ekkorra már inkább másik szobába vonultam aludni, előrelátóan, és amint szabadon engedtem a lakásban, megmutattam neki, melyik almot kell majd használnia, ha nem hajlandó a ketrecben lévőbe visszamászni. Ő sem volt hajlandó, onnantól kezdve ő is a nagyok wc-jét használta. Luca szépen gyógyult, hamar feloldódott, szintén beleszeretett a kan macskámba, és hatalmasakat játszottak együtt Tündével. Aztán feltettem őt is szép fényképekkel a honlapra, és rögtön másnapra két jelentkező akadt rá, majd a következő nap még kettő. De csak egy ember kaphatta meg a kis drágaságot, aki nagyon örült neki, és pár napon belül el is jött a kis rosszaságért, hogy megadja Lucának azt, amire minden cica jogosult: szeretetet, gondoskodást, és egy saját otthont.

Még el sem ment Luca, érkezett hozzám a következő macska, akit csak Mumusnak hívunk. Öt napja van nálunk, de még alig láttunk belőle valamit. Róla tudni kell, hogy Tünde testvére, őt is a Róna utcában fogták be, alig két hét eltéréssel. De ő Tündével ellentétben annyira fél, hogy semmilyen játékkal nem lehet felkelteni az érdeklődését, nem hajlandó előbújni a konyhaszekrény alól, és nem is tudjuk kiszedni onnan. Este kijön, eszik, nézelődik, összepiszkítja a padlószőnyeget, majd reggel az első zajra visszakotor a szekrény alá, és egész nap nem jön onnan elő. Próbáltuk megfogni, hogy visszategyük a ketrecbe, mert ott még hagyta magát simogatni, de annyira fúj és morog, hogy egyikünk sem merte még megsimogatni sem, nemhogy felemelni és a ketrechez cipelni. Egyelőre reménykedünk, hogy valahogy sikerül majd kicsalni a szekrény alól legalább annyi időre, hogy valamivel bedugaszoljuk a rést, hogy ne tudjon visszabújni. Akkor nagyobb esély lesz arra, hogy megbarátkozzunk vele, hiszen legalább a közelébe tudnánk menni. Sajnos úgy néz ki, hogy a Mumust abban a két hétben bánthatták, vagy legalábbis valami nagyon rossz tapasztalata lehetett az emberekkel kapcsolatban, mert Tünde bár félt, de ő azért, mert nem tudott minket hova tenni a fejében. A Mumus viszont tud, de egy nagyon rossz helyre.

Puding cicát nem régiben fogadták örökbe, de sajnos már vissza is hozták. Kisgazdája nagyon örült a cicának, viszont a ház úrnőjének nem tetszett, hogy a padlófűtés bekapcsolása után állandóan macskaszőr szállingózott a lakásban, ezért kellett Pudingnak visszakerülnie hozzánk.

Ennyi régi-új, és új lakónk érkezett, most következzenek azok, akik végre otthonra találtak. Örökbefogadták Bátor cicánkat, de másnap vissza is hozták, mert az új gazdák nem tudtak aludni a cica állandó rohangálásától és nyávogásától. Sajnos nem is akartak tovább próbálkozni a cicával, aki pár nappal később már biztos, hogy sokkal nyugodtabb lett volna, és meg lehetett volna tanítani neki, hogy este bizony alvás van! Bátorban nem hagyott mély nyomot a kis kirándulás, nem sokára ismét kiválasztották. Egy tanyára kerestek macskákat házi kedvencnek és egerészni, kinti-benti cicáknak. Öt macskánkat fogadták örökbe, köztük Bátor, Tomi, Tünci, Karcsi és Délceg. A két kistesó nagyon örült neki, hogy nem kell elválniuk egymástól, és együtt élhetik tovább az életüket. Jó és rossz híreket is kaptunk már tőlük. Sajnos úgy tűnik, hogy Tünci cicát valaki elütötte, és elpusztult. Ugyanis a vérbeli kóbor macska mindennap nagy köröket sétált a környéken, de végül minden estét otthon töltött. De egy napon nem jött vissza a kóborlásból, és az új gazdái láttak az úttest szélén egy Tüncihez hasonló cirmos macska tetemet. Reméljük, hogy ha csak elkóborolt és nem akar hazatérni, akkor is jó élete lesz, ha pedig valóban őt gázolták halálra, akkor nyugodjon békében egy szebb világban!
Tomi cicánknak viszont nagyon tetszett, hogy ismét szabadon rohangászhat, ahogyan fiatal korában is tette. Őt a belvárosban ütötte el egy autó, és a gyógyulása után nem igen tetszett neki, hogy nem mehet ki az udvarra. Most annyira megörült a szabadságának, hogy hálából meg is örvendeztette új gazdáit egy kis egerészéssel, és a trófeát már be is mutatta új gazdáinak. Ez a biztos siker és szeretet jele, ha a macska a dicséretért és simogatásért cserébe megmutatja, milyen ügyes vadász. Bátor is élvezi a szabadságot, és hogy hatalmas helye van a játékhoz. Délceg is Karcsi is jól érzik magukat, bár ők még kicsik, így egyelőre nem mehetnek ki az udvarra, nehogy eltévedjenek.
Aztán elvitték a már említett Luca cicusunkat, Szerénkét és Lukréciát. Már csak Irma már a három tesó közül az álomgazdira, de előbb még teljesen rendbe kell jönnie, mert a gombás fertőzés, ami mindhárom cicánál kijött, nála nem múlik olyan gyorsan, neki volt a legsúlyosabb.  

A hétvégén a Fressnapfban is jártunk, ahol Bátor és Macika várta az érdeklődőket, Maci cicánk szépsége és barátkozós természete meg is hozta a várva-várt eredményt: örökbefogadták!

Végezetül nagyon sok boldogságot kívánok az összes örökbefogadónak és cicáknak. További szép napot és heteket:

Fokszi és a Tappancsos cicák