You are hereBlogs / Cicamentés's blog

Cicamentés's blog


Cicás történések 2017. máj. 15-28.

Kidobott újszülött kiscicák

A héten szabadságom idejét töltöttem, ezért a cicák gondos ellátását Icuka koordinálta. Az Ő feljegyzései alapján számolok be a heti eseményekről. Félix, a három tagú fogadóbizottság leghangosabbika hozta rá a frászt Icura, mivel egy foltban a szőre hiányzott és piros volt a bőre. Azt hitte sérülést szerzett a minden lében kanál kandúr, de alaposabb vizsgálat után látta, hogy kivakarás az. Allergiás tüneteket produkált, sokat vakarta a későbbiekben is azt a foltot, ezért a varázslatos Kék Lukács krémmel kente be, enyhítve az állandó viszketés érzetét. Több kopasz foltja nem jelent meg és ez sem nőtt, pár nap alatt gyógyulásnak indult. Hogy igazándiból miért volt ez, a csütörtöki vizit alkalmával doktor úr sem tudta pontosan diagnosztizálni, hisz addigra már letisztult és pihédzni kezdett a foltocska.

A most érkezett 4 apróság annak ellenére hogy beérkeztükkor eszegettek, most egyáltalán nem mutattak hajlandóságot, hiába minden erőfeszítés. Másnap némi érdeklődéssel búvárkodtak a tányéron, a fejük búbjától a farkincájuk végéig csupa-csupa lé voltak mindannyian.

Cicás történések 2017. máj. 1-14.

Táncos

Nagy napra virradtunk ma, megtörtént Zselé apróság első szilárd étkezése. Eddig nem látott a cumija nélkül, most meg szinte nem mutat hajlandóságot arra, hogy a szájába vegye. Pár napja próbáltunk átállni a rendes étekre, tört péppel kínálgattunk, de ragaszkodott a megszokotthoz. Erre reggel azzal indított, hogy nagy elánnal nekiesett a szaftos, alutasakos kajának. Büszkeségünknek hangot is adtunk, amit hatalmas pocakot eresztve, a kezünkben szétfolyva, dorombolással viszonzott. Viszont hosszú távon nem lehet simogatni a kis vadorzót, hisz pár másodperc múlva már a játékon jár az esze és apró fogacskáival és karmaival nekiesik az ember kezének, hogy lebirkózza azt.

Luca és Leó az örökbefogadó konténer irodarészébe fogadta Icukát reggel. Első gondolata az volt, hogy nyitva felejtődött az ajtó, de mire befejezte a takarítást látta, hogy Luca egy jól irányzott mozdulattal lenyitotta a kilincset és szabadjára engedte társait. Azonnal riasztva lett Gábor az ezermesterünk, hogy módosítson valamit a kilincsen, Luca-biztosra.

Sáfrány a kifutóban felfedezte az addig használaton kívüli hintát és beleszeretett. Az egész napot ott töltötte, elringott benne, majd annyira rákapott az ízére, hogy a továbbiakban is első útja a hintába vezetett és a délutáni etetéskor volt csak hajlandó elhagyni azt.

Cicás történések 2017. ápr. 17-30.

Nimród

Hétfőn kedves meglepetés ért minket, Levendula gazdijai látogattak ki, hogy megajándékozzák védenceinket. Egy nagy tálca konzervet, almot és Levendula által nem használt cicabútort adományoztak. Körbe szeretgették a cicákat, természetesen akik erre igényt tartottak, de még így is voltak jelentkezők. Amit Levendula ignorált, azt az itteni cicák nagyon nagy érdeklődéssel fogadtak. Elsősorban Hetyke bitorolta a kis nyugágyat, nem is tágított belőle. Pár nap alatt sikeresen leamortizálták a bútort, de azért még mindig lelkesen használják. Úgyhogy nagyon szépek köszönjük a fiatal párnak, maximális kihasználtsággal üzemel a kaparótorony.

Nimród továbbra sincs jól, nem eszik, csak fogy, látványosan. Viszont jó kedvű, ugrabugrál, dorombol és hízelkedik. Közben telefonhívás érkezett. Egy kétségbeesett buszsofőr telefonált, hogy Dorozsmán a buszfordulóban a kuka alatt van egy dobozban 3 baba cica. Kollégánk épp úton volt az állatorvostól, így felnyalábolta őket és kihozta a menhelyre. A cicák icipicik, épp hogy elkezdett nyíldogálni a szemük, de távol álltak még az önállóságtól. Megpróbálkoztunk az etetésükkel, kisebb-nagyobb sikerrel, de kapacitásunk nem volt a gondozásukra. Zselé mellé nem vihettük haza őket is, de szerencsére megoldódott a helyzetük és ideiglenes befogadóhoz kerültek. Egy kisfiú és 2 kislány cica esett újfent áldozatul egy gondatlan macskatartó kegyetlenségének.

Cicás történések 2017. ápr. 4-16.

Frédi és Ping

A sok kedves pofi mellett azért volt okunk bőven a szomorkodásra... Biztos mindenki életében volt egy pillanat, amikor szívük szerint leraktak volna mindent és beleüvöltöttek volna a nagyvilágba, amolyan Isteneset! Mert ilyen érzésekkel indítottuk a hetet.

Cédrus zabálnivaló, mert játszik, bolondozik, labdázik és hempergőzik. Ez a felszabadult boldogság nála új jelenség, kikacsint, hogy látjuk-e, figyeljük-e és ha igen, jobban csinálja. Ezzel próbál imponálni és mosolyt csalni az orcánkra. Közben a másik szobában Ping árnyéka önmagának és tudjuk, hogy eljött a búcsú ideje... És el is tudunk tőle búcsúzni, mert hagyja... Ha eddig nem is, már engedi a simogatást. Lehet nem esik jól neki, de nekünk igen és emiatt partner benne. A bőre sárga, a nemrég még dagi cica mára csont és bőr, a száraz FIP tüneteit produkálja.

Cicás történések 2017. márc. 20. - ápr. 2.

Luca és a labdája

Díszes társaság tette mozgalmassá a hét kezdetét. A riadt trió egy idős néni udvarában látta meg a napvilágot, ahol szépen fel is cseperedtek, ám kis nyugdíjból nem tudta a néni tovább finanszírozni az igen nagy fogyasztású cicák ellátását. Rájött, hogy sokan vannak és egyre aggasztóbb volt a helyzet, hogy a jó idő beálltával megajándékozzák őt újabb apróságokkal. A testvérek eddig udvarban laktak, szabad mozgásuk volt a környéken, így elég rosszul viselték a bezártságot. Annyi megjegyzést fűztek hozzájuk, hogy lehet már vemhesek, hisz a néni látta hogy pajkoskodnak a szomszéd cicákkal... A közel egy éves fiatalok személyazonosságot kaptak és Icuka eldöntötte, hogy ki melyik név birtokosa legyen. Mivel úgy volt, hogy mindhárman nőstények (a jelenlegi pánikhelyzet miatt leellenőrizni nem lehetett) már folyamatban is volt az ivartalanításuk megszervezése.

Másnap megérkezett az anyjuk is, ez a bájos cirmos-fehér cicó, akinek nagyon előkelő tartása és tekintete van. Ő a Léna nevet kapta. A kölykei csak színben térnek el tőle, arcukat tekintve le sem tudná tagadni őket.

Cicás történések 2017. márc. 6-19.

Nicy

A hétfői nap említésre méltó csoda történt! Azt hittem káprázik a szemem, hisz olyan dolognak voltam részese, amire még nem volt példa.

A nagy szobában ténykedve mély dorombolást hallottam. Mivel mindenki megreggelizett és kiment a kifutóra nézelődni, bogarászni, csak hárman maradtunk bent a takaró alatt pihenő Frédivel és a párnáját bitorló Pinggel. Füleltem Frédikét, hogy ő-e az, aki ilyen jól érzi magát, de tőle nem jött nesz. Majd keresgettem a dörmögés forrását, mikor láttam, hogy Ping dagasztja párnáját és dorombol hozzá bőszen. Nem győztem gyönyörködni a látványban! Olyan volt, mint egy édes kis kölyök, önfeledten elmerülve a gondolataiban...

Cicás történések 2017. febr. 20. - márc. 5.

Nikola

Semmi lehetőséget nem adtak cicáink a hét nyugodt kezdéséhez. Frédike pár nap leforgása alatt egyre kevesebbet evett, majd eljutottunk a teljes élelem elutasításhoz. Csak a kanapé takarója alá fúrja be magát és ott szunyókál, az egész napját ott tölti. Ezért fel is vérteztük hordozóval és indult Makóra, kivizsgálásra. Dr. Sebő Ottó a Koronavírus mutálódására gyanakodik az étvágytalansága miatt, valamint májműködés zavar is fellépett, enyhén sárga. Nála is kezdetét veszi az antibiotikum kúra, Epato- és Calo-pet paszta kombó. Nincs ínyére ez a fajta törődés, a paszták egyenesen taszítják, ezért végső megoldásként és Frédus minél kevesebb stresszelése miatt a lábára kenjük a ragacsos pasztákat, amit muszáj letakarítania. Ezzel a trükkel a hét közepére eljutottunk oda, hogy Frédi a takaró alatt, titokban, a többi kíváncsi szempártól elrejtve hajlandó falatozni az elé rakott finomságból. Azért kell ennyire rejtélyes körülmények között etetni, mert másféle étket kap, amire Csipisz és Nimród is nagyon kíváncsi. Sára nem annyira a kaja után érdeklődik, inkább az érdekli mi történik ott, és mindenről tudnia kell, mindenhez asszisztálnia kell, ezért volt hogy vagy a vállamon csimpaszkodva leskelődött be, vagy Frédi takaró alagútján bekúszott és hozta rám a frászt, mikor kidugta a nagy okos fejét.

Cicás történések 2017. febr. 6-19.

Mása

Az év eleji cicás konzultáció fő témája az "idén mindenki egészséges lesz!" volt. Ám itt meg is tört a lelkesedés... Keddi napra virradóra dr. Sebő Ottó rendelőjébe utazott vizsgálatra Panda és Mása. Panda hasán, emlők környékén kis csomó volt tapintható, őt emiatt küldtem el. A diagnózis muris volt, csak dagi a szentem. Másánál egy ideje feltűnt a vörös ínye, többször próbáltuk kezelni, kisebb-nagyobb sikerrel. Viszont sokat is ivott, lassan is evett, gondoltam valami vese probléma is lehet a háttérben. Aznap nem dolgoztam, de előtte megbeszéltük a csajokkal, hogy legyenek ügyesek, semmi hiszti, minden a legnagyobb rendben lesz! Ám Mása már nem tért vissza.... A legkisebb gyanúja sem merült fel, hogy ez fog bekövetkezni, de sokkal betegebb volt mint sejthettük volna. Idült ínygyulladása volt, a fogait is kikezdte, ám ami az eutanázia mellett szólt az az, hogy a nyelési nehézségeket a torkában lévő elrákosodás okozta. Ez a mindig jó kedvű tünemény soha nem mutatta milyen kínokon megy keresztül, de mivel megműteni nem lehetett, értelmetlen lett volna tovább húzni a szenvedését, el kellett engedni... Üresnek tűnt a szoba nélküle, hisz mindig ő volt az első aki köszöntötte az arra járót és szeretetével beárasztotta a teret.

Cicás történések 2017. jan. 23. - febr. 5.

Cédrus

Mivel Peppi és Panda uralták eddig a legnagyobb ketrecet, az ő felköltözésükkel megüresedett a hely. Alapos átsuvickolás után a legnagyobb macsek, Lurkó vette birtokba. Neki aztán teljesen mindegy volt hol az új otthona, csak legyen vele a párnája, amit dagasztani tud. Szemrebbenés nélkül folytatta tovább szokásos kis dolgait, végül is ebben a korban már hova a nagy kapkodás és idegeskedés...

Közben a kicsikkel, Pandával és Peppivel akkorát fordult a világ! Amíg nem azonosítják be ki jött, addig az asztal alól lesnek, de ha ismerős arcot látnak, már pattognak ki, cincogi hangukon mesélnek sokat és közben ledörzsölik a nadrág szárát, úgy hízelkednek. Peppi új hóbortja az alomtálcába hempergőzés... Alig várja, hogy kitakarítsam, majd feltöltsem frissel és már vetődik bele. Ez az instant hátmasszázs annyira bejött neki, térül-fordul és mindig ott köt ki, pocakot villogtatva erőteljes dorombolás közepette.

Cicás történések 2017. jan. 9-22.

Sáfrány

p>Hétfőn egy nagy rakomány alutálcás élelem érkezett a cicák és kutyák számára. A felajánlást és a kiszállítás levezénylését nagyon szépen köszönjük! Nekünk már csak annyi dolgunk volt vele, hogy biztonságba helyezzük az adományt, még mielőtt a rossz időben sérülnek a dobozok. A cicák nagyon örültek a változatosságnak, a kutyák nem különben! Mi gondozók pedig annak, hogy elégedetten falatoznak védenceink.

Közben a napokban hűtőláda kipakolás miatt egy adag fagyasztott húst hozott ki egy kedves hölgy, ami között nagy mennyiségű hal volt. Mivel az üstben a többi husival együtt nem lehet megfőzni a szálkák miatt, ezért előkerült a nagy fazék és dolgozók melegedőjében lévő kályhán főtt a hal a cicáknak. Amint hűlt kicsit kezdődött a filézés, majd az időigényes munka gyümölcseként, 5 másodperc alatt bepuszilták a kis drágák.

Search

Languages

Who's online

There are currently 0 users and 193 guests online.

Syndicate

Recent comments

We are presented

iWiW Tappancs klub Tappancs a Twitteren Facebook rajongótábor Youtube