You are hereWeblogs / Weblog von V.Judit.Fokszi / Cicás történések 22.

Cicás történések 22.


By V.Judit.Fokszi - Posted on 17 August 2012

kiscica02.jpg

Ideiglenes befogadóinknál nagy a zsúfoltság. Sokat küszködünk, mert ebben a bolond időben pillanatok alatt lebetegszenek a kölykök, és aztán sorra fertőzhetik le egymást. Aztán mehet a gyógyszerezés, ami ennyi macskánál nem olcsó mulatság, és nem kevés idő, erőfeszítés.

De most egész szépen számmal fogadtak tőlünk örökbe. Gazdira talált Boldi cicánk, Göndörke, aki megtalálásakor nagyon beteg volt, Hajni, az idei év első dajka cicája, és együtt mehetett új helyére Lackó és Cilike Bordányba, valamint Rozsdi és Vili. A hónap végén viszik el Miki és az egyik még névtelen szürke kiscicánkat. Csilit is örökbefogadták, de rövidesen vissza is hozták. Túl sok volt nekik a kis forgószél. Nagy öröm viszont, hogy most egész szép számmal vittek el felnőtt cicákat is.

Befogadás is bőven történt azonban. Korábban került a gondozásunkba Csoki cica, akinek egy nyári viharban elpusztultak újszülött kölykei, így dajkaként került hozzánk. Rövidesen azonban lebetegedett, elapadt a teje, a gyors felépülés után ismét képes volt táplálni a kicsiket. Jelenleg négy kis védence van, közülük ketten, Birizga és Bubi Baktóból került be, ahol a fűben találták őket kóbor kutya etetés közben. A két kis picúr ott nyöszörgött, nyávogott a fűben, de senkinek nem esett meg rajtuk a szíve egy ideig. Birizga tejtestvére még egy sötétszürke apróság, akit nem neveztünk még el. Őt is az utcán találták, halott testvéreivel körülvéve, és a megtaláló azt hitte, hogy a kis szürke is elpusztult, így zacskóba tette őket. Kis idő múlva azonban a zacskó mocorgására lett figyelmes, és azonnal kiszabadította a kis túlélőt, akit úgy döntött, örökbefogad, ha már képes lesz egyedül enni. Addig még Csoki mama vendégszeretetét élvezi. A negyedik testvérkét szintén nem neveztük el, bár a Haspók név nagyon illene rá. Ő szerepel a mostani cica-blog képén is. A városban egy társasház előtti bokorban nyöszörgött. Megtalálói kivágtattak vele a Tappancs tanyára, mivel hiába vettek neki gyorsan tejpótlót, cumit, mindent, amire egy két-három hetes cicának szüksége lehet, Haspók nem akart enni, és egyébként is nagyon rosszak az ilyen kicsi cicák túlélési esélyei anya nélkül. Itt hatalmas meglepetést okozott, hiszen egy perzsa, de legalább félperzsa cicáról beszélünk. Nagyon ritka, ilyen fajtájú cicát utcára egyenek, hiszen még a félvérek is magukon viselik a fajtára jellemző gyönyörű szőrt és lapos orrot, és nagyon kelendőek. A Tappancs tanyáról Csoki cica akkori ideiglenes befogadóihoz irányítottuk a megtalálót, aki szintén a csöppség örökbefogadását tervezi, ha Haspók önállóvá válik. Csoki cicának viszont nincs elég teje ennyi csöppség számára, ezért mostani ideiglenes befogadójuk, Kati, kecsketejjel eteti őket kiegészítésképpen.

Két kölyök került be a Bordányi útról, szörnyen betegek voltak, beragadt a szemük, és sajnos a későn jött segítség miatt Tobi szemén hályog keletkezett. Ez nem okoz különösebb gondot a cicának, nagyon hamar hozzászokott, hogy így kell élnie, a tapasztalat szerint azonban az emberek félnek az ilyen kis „fogyatékosságtól”. Testvére, Zsani, tökéletesen felépült.
Új lakónk még Doki, és a kölykei. Doki az Újklinikát és orvosait választotta a szülés levezetéséhez, de csak a parkig jutott, és ott hozta világra kicsinyeit. Ilyen helyen azonban nem maradhat kóbor cica, így mindannyian a Tappancs gondozásába kerültek.

Facebookon érkezett a segítség kérés egy fiatal lánytól, aki a környezetében elhanyagolt állatokat észlelt. Kutyusok és cicák egyaránt gyengén, soványan tengették napjaikat, ráadásul az aprócska, nyolc hetes kölyök cicáknak hosszú ideje tartó kezeletlen macskanáthájuk volt. Mivel mindegyik ideiglenes befogadónál van már beteg, éppen felépült, vagy még szopós cica, senki nem tudta őket hazavinni. Mindannyian nagyon sajnáltuk szegénykéket, de a még gyenge immunrendszerű többiek miatt egyszerűen nem lehetett őket hazavinni, mert akkor biztos lett volna, hogy megint visszaesnek, beleesnek, felülfertőződnek. Ilyen esetben hiába az elkülönítés, a fránya macskanátha az ember zoknijába is belekapaszkodik, hogy lefertőzhesse a többieket is. Végül láttuk, hogy csak nem érkezik megoldás, senki nem tudja fogadni őket, így nyögve-nyelve helyet csináltunk nekik a Tappancs tanyán az irodában. Addig itt lesznek, amíg teljesen meg nem gyógyulnak, de csakis ketrecben tudjuk őket itt tartani, nehogy összetalálkozzanak a kutyákkal. Napóleon, Vajk és Masa lett a nevük. A kicsik egyébként szépen gyógyulnak, egy A vitaminos csodaszernek hála még Napóleon is megtarthatja a szemét. Első ránézésre, és a segítőjük által küldött képek alapján szinte biztosak voltunk benne, hogy menthetetlen a gyulladt szaruhártya miatt rendkívül dülledt, torzult szemgolyó, de olyan szépen javul, hogy csak nagyon kicsi az esélye, hogy végül ki kell műteni. Viszont annak is nagyon kicsi az esélye, hogy valaha is látni fog azzal a szemével.

Alig hevertük ki Leó cica elvesztését, ismét aggodalommal és könnyekkel látott el minket a sors. Most azonban kis megkönnyebülést is hozott magával. Cook Kapitány egy ideje időnként belázasodott, étvágytalan volt, de ezen kívül semmi más tünetet nem produkált. Kapott antibiotikumot, így a láz elmúlt, azonban továbbra sem volt hajlandó rendesen enni és inni. Tegnap reggel még jól összekarmolta anyukámat, amikor a nadrágszán mászott fel az ölébe, és délután engem is jól megharapott, megpofozott, mikor lázat mértünk, és bevettük szépen a gyógyszert. Késő este azonban hazafelé tartottam Tappancsos macska fényképező utamról, és jött a telefon, hogy Cook Kapitány görcsös rohamot kapott. Rögtön hívtam főcicásunkat, Katit, aki már hatalmas tapasztalatot szerzett az ilyen vészhelyzetek kezelésében és tudja, mi a tennivaló. A kései óra (este tizenegy) ellenére rögtön jött a hívásra, és ellátta Cook Kapitányt, aki addigra már nem is igen volt magánál. Kati magával vitte, hogy megfigyelés alatt tartsa, és további kezelésbn részesítse, ha szükséges. Az otthoniak és én is aggódva (bőgve) vártuk a fejleményeket, de reggelre javult a cica állapota. Azért nem szabad elkiabálni, még hátra van a kivizsgálás, és az első nap mindig nagyon kritikus. Mindenki szurkoljon a mi félszemű kalóz cicánknak!

Hamarosan újra jelentkezem, addig is tessék böngészni a cicák között, és megosztani őket a facebookon, és minden hirdetésre alkalmas helyen, hogy minél előbb gazdira találhassanak, és más bajba jutott bársonytalpú jöhessen a helyükre!
Minden jót kíván,
Fokszi és a Tappancsos cicák

Suchen

Neueste Kommentare

Wer ist online

Zur Zeit sind 0 Benutzer und 74 Gäste online.

Newsfeeds

Jelen vagyunk

iWiW Tappancs klub Tappancs a Twitteren Facebook rajongótábor Youtube