You are hereWeblogs / Weblog von szerkeszto / Menhelyszépítő napok a Nemzeti Civil Alap támogatásával!
Menhelyszépítő napok a Nemzeti Civil Alap támogatásával!

Örömhír nekünk, hogy a Nemzeti Civil Alap civil helyi társadalmat segítő programjában nyertünk egy pályázattal. A pályázat keretein belül az elkövetkező hónapok alatt 5 alkalommal lehetőségünk adódik szépítő- és segítőnapokat tartani a Tappancs Tanyán. Ezeken a napokon lehetőség lesz a menhelyen szervezetten, önkéntesek közreműködésével őszi-tavaszi nagyobb munkálatokat elvégezni. Természetesen hűséges önkénteseink eddig is kijártak, de most összefogva, egyszerre több ember fog dolgozni, így hatékonyabbak leszünk. Ez a rendezvény a menhely szépítése mellett jó alkalom az önkénteseknek ismerkedésre, tudnak egymással találkozni, beszélgetni.
Tavasszal már volt hasonló rendezvényünk a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány jóvoltából, és pont annak sikerén, eredményességén felbuzdulva határoztuk el, hogy folytatni kell ezt a hagyományt. Nagyon nagy szükség van ezekre a munkákra, mert aki kertes házban vagy tanyán lakik, az jól tudja, mennyi feladat van állandóan, mennyi tennivaló, amit el kell végezni, különben megindul az állagromlás. És egy állatmenhelyen elsősorban az állatok ellátása a fontos, ami viszont nagyon sok időt elvisz. Így szeretnénk, ha állatgondozóinknak nem kellene folyamatosan a karbantartási munkákra fordítani idejüket, hanem amíg ők a kutyákkal foglalkoznak, az önkéntesek elvégzik a szükséges egyéb munkát.
Nagyon hálásak vagyunk az NCA-nak a támogatásért. Sokat jelent nekünk, hogy a pályázati összegből a szükséges szerszámok beszerzésére is lehetőség nyílik, így az emberektől kapott adományokból nem kell ilyesmire költenünk, hanem azt az összeget az állatokra fordíthatjuk.
Első ilyen alkalom szeptember 25-én, szombaton lesz, ahová minden segíteni szándékozó önkéntest szeretettel várunk. Az aktuálisan tervezett feladatok: a nagyház futtató udvarában a talaj egyengetése, fűnyírás, gereblyézés, tűzifa hasogatás. Aki szeretne jönni, az szeptember 22., szerda délutánig jelezze részvételi szándékát az info@tappancs.szeged.hu címen.
- Weblog von szerkeszto
- 1552 reads
-
















