You are hereWeblogs / Weblog von Éva

Weblog von Éva


Bild von Éva

Menhelyi történések: jan. 23-29.

Tünemény

Új hét. Kutyáinknak új esélyek? Lássuk, miként valósult meg ez a vágy.

HÉTFŐ

Az előttünk álló hét bemelegítésének volt jó ez a mai nap. Nagy horderejű dolgok nem történtek, mindenki tette a maga dolgát. Kutyáink is igaz szorosan, de jól elvoltak. Kár, hogy az óriási kínálatból egynek sem akadt gazdája. Na majd holnap.

Bild von Éva

Menhelyi történések: jan. 16-22.

Lám-lám kedves tappancsos érdeklődők, megint vasárnap délután van, és én írom és írom menhelyünk legfrissebb eseményeit. Figyelem, már kezdem is.

Bild von Éva

Menhelyi történések: jan. 2-8.

Szegecs kutyánk még gazdira vár

Új év=mélyvíz! Máris kénytelenek voltunk belelendülni az évbe, ugyanis napokig szakadatlanul csörögtek a tappancsos telefonok. Voltak akiknek elveszett a kutyájuk, mások találtak vagy láttak a környezetükben idegen kutyát, illetve be szeretnék juttatni a sajátjukat, vagy éppen valamiért vissza kénytelenek hozni a menhelyre a régebben örökbe fogadottat. Menhelyünk kutyapalettája igazán színes és sokoldalú!

Figyelem, indul a menhelyi történések blog idei évadja.

Bild von Éva

Menhelyi történések: dec. 26. - 2012. jan. 01.

Leila még gazdit keres

A 2011-es év utolsó hetéről írok. A beszámolóm írásakor már a 2012-es évben vagyunk, ezt is megértük. Már előre jelzem, hogy a heti blog rövidre, ünnepire fog korlátozódni. Tehát kezdem az idei (azaz a tavalyi) év, utolsó napjainak a történéseivel.

Bild von Éva

Menhelyi történések: dec. 19-25.

Csala kellemes karácsonyi ünnepeket kíván, és az összes menhelyi kutya nevében köszöni a segítséget

Beszámolóm idején, Karácsony másnapját írjuk. Még ilyenkor sem lehet lazítani. Nincs mese, ha vasárnap délután van akkor menetrendszerint íródik a menhelyi hét ezen történése.

Bild von Éva

Menhelyi történések: dec. 12-18.

Beethoven, az ezredik chipet kapott Tappancsos kutya friss gazdisan

Egy villanás alatt letudtuk ezt a hetet. Nem mi akartuk így, de valahogy repültek a napok, pláne ha nem tétlenkedtünk. Mindenféle kutyás dolgokkal keresnek meg bennünket az emberek. Akadnak olyan ügyek amiket meg tudunk oldani, de vannak olyanok is amikkel sajnos nem tudunk boldogulni. Nap mint nap satuban érezzük magunkat: a menhelyet támogató lakosság elvárásai és a hatósági szabályok között őrlődünk. Ezt később ki is fogom fejteni...

Bild von Éva

Menhelyi történések: dec. 5-11.

Császár és Csíkos a Tappancs kutyázóban

Benne vagyunk a decemberben, az idei év utolsó hónapjában. Szokatlanul enyhe, már-már őszies időben hagytuk magunk mögött ezt a menhelyi hetet. Változatlanul sok volt a munkánk, amit városi programok is tarkítottak. Igyekszünk mindenütt ott lenni, megmutatjuk a menhelyi kutyáinkat és adományokat gyűjtünk a gondozásunkban lévő közel 300 gazdátlan kutyának (és persze a közel 40 cicának, de ez egy másik blog).

Bild von Éva

Menhelyi történések: nov. 28. - dec. 04.

Rendezvény rendezvény hátán annak érdekében, hogy a kutyák öröbbefogadási esélyei nőjenek

...és folytatódott a menhelyi életünk. Igazán volt mit csinálnunk. Őrület hogy mennyi tennivaló akad, plusz, a városi rendezvényeken is helyt kell állnunk. De most jöjjenek szépen egymás után a hét napjainak eseménye.

Bild von Éva

Menhelyi történések: nov. 21-27.

Adri és Szeréna egy éve a szegedi Karácsonyi vásárban

Úgy elszállt velünk ez a hét is, mint a pinty. Rengeteg tennivalónk akadt, ráadásul megkezdődtek a decemberi hónapra oly jellemző ünnepi rendezvények is. Nagyon sok helyszínen  lehet majd találkozni velünk. Önkénteseink adományt gyűjtenek a menhelyi kutyáknak, és ahol csak lehetséges, örökbefogadható kutyusokkal várjuk a leendő gazdikat. Kérjük, hogy mindenki kísérje figyelemmel a helyszíneinket.

Bild von Éva

Menhelyi történések: nov. 14-20.

Játék a kutyázóban

Tovarobogott velünk a hét ami eléggé küzdelmes, feszített tempójú volt. Most már nehézséget okoz a hidegebb időjárás is: befagy a kutyák ivóvize és a mindennapi takarítást sem mehet már vízzel. Jobban kell szalmázni a kutyaházakat is. Egyszóval még több teendő hárul a menhely gondozóira.

A bevezetés után jöjjenek a konkrét tények.

Suchen

Neueste Kommentare

Wer ist online

Zur Zeit sind 0 Benutzer und 53 Gäste online.

Newsfeeds

Jelen vagyunk

iWiW Tappancs klub Tappancs a Twitteren Facebook rajongótábor Youtube