Kutyamesék: 2017. júl. 10-16.

Közkívánatra a mostani blogomat a próbanaposok kérdéseiből, reakcióiból állítottam össze a teljesség igénye nélkül. A leírtak több év próbanaposainak legjobb pillanatai, sőt néha a dolgozókéi is, akik esetleg fültanúi voltak a beszélgetésnek.

Bevezetőnek annyit, hogy a nehéz fizikai munkára való tekintettel (talicskázás, cipekedés, kutyák hordozása) elsősorban férfiakat keresünk. Emiatt közfelháborodás tárgya is lettünk, holott azért hölgyek is jelentkeztek szép számmal. Csak néhány közülük:

Volt aki bundában, tűsarkúban, óriási műkörmökkel, hosszabbított hajjal jelentkezett volna, mert szerinte ez a munka nagyon "cuki". Amikor elmondtam, hogy sérült állatokkal is találkozunk, és mindig koszosak vagyunk, akkor ledöbbent, és megkérdezte, hogy nem tudunk-e neki olyan munkát "összeválogatni", ami megfelel az igényeinek?!

Egy hölgyet vártunk próbanapra, de egy férfi jött. Azt hittem valamit összekevertem. Megbeszéltünk mindent, de amikor a munkára került a sor, akkor mondta, hogy ő valójában nem próbanapra jött, a felesége szeretné megpróbálni, de őt előre küldte, hogy egy kicsit "szimatoljon".

Egy másik hölgy kiemelkedő tapasztalatot emlegetve érkezett, miszerint 20 kutyával dolgozott, kennelt takarított, etetett. Ígéretesnek tűnt, de amikor bement volna az első kennelbe megtorpant: itt bent vannak a kutyák! Küldjék ki őket! Mondtuk, hogy mi így takarítunk, ő ezen felháborodott, mert a régi helyén mindig kicsukták a kutyákat a munkatársai, így nem kellett velük közvetlenül érintkeznie.

Aztán megemlítenék olyan hölgyet is, aki felháborítónak tartotta, hogy gumicsizmát nem biztosítottunk neki a próbanapra, volt aki azt nehezményezte, hogy ez férfimunka, de olyan is jelentkezett, aki nem emelhet, de mindent mást megcsinál.

Persze urak is voltak szép számmal, akik nagyot alakítottak. Volt, akiben saját állítása szerint túlteng az igazságérzet, és ha valami nem úgy történik, ahogy ő gondolja, akkor könnyen üt. Volt, aki már a telefonos beszélgetés alatt feladta, kiverte nála a biztosítékot, hogy ez piszkos munka. Megkérdezte, hogy amikor kozmetikázzuk a kutyák bundáját, akkor hozzá kell nyúlni a kutyák szőréhez? A válaszom persze igen volt, erre letette a telefont.

Egyik napon konzervet ebédeltek a kutyák, amit a gondozók előre bontogattak. Én épp arról beszéltem, hogy itt készítjük a kutyáknak a napi betevőt. Mutattam a pici, hullámpalával elrekesztett konyhánkra, amiben a másik részleg ebédje főtt. A próbanapos döbbenten kérdezte: itt készítik a konzerveket?

Egy férfi átöltözéssel együtt 3 percet töltött a próbanapon, mert amikor bementünk a kennelsorra azt mondta, hogy ő nem megy innen sehová, ezek a kutyák a vérére szomjaznak. Volt, aki azt mondta, hogy azért nem megy be a kennelbe, mert nincs TB-je, és ha megharapja egy kutya, akkor nem tudja kifizetni az ellátást. Először vegyük fel dolgozni, azután bemegy.

Ami közös a dolgozókban, hogy mindenki feltétel nélkül szereti az állatokat, de ugyanakkor pénzből élünk. Nem meggazdagodás reményében dolgozunk itt, hanem mert ez az életünk. Ez egy hivatás. Éppen ezért nehezen érthető, hogy miért jelentkezik olyan, akinek nem felel meg a fizetés, amit a hirdetésben mondunk. Sokaknak az első kérdése a fizetés, ami feketén fehéren ott áll a hirdetésben is, majd amikor elmondom újra, akkor felháborodnak, és rám csapják a telefont. Volt, aki megjegyezte, hogy ennyiért fel sem kel az ágyból. De volt aki belenevetett a telefonba, vagy azt mondta, hogy akkor inkább marad munkanélküli.

Az emberek reakcióinak tárháza kimeríthetetlen, pedig mindig azt hisszük, hogy már újat nem tudnak mondani. Volt, aki megkérdezte, hogy van-e villany ebben a kócerájban?

Egy alkalommal valaki azt hitte a telefonbeszélgetést követően, hogy másnap nem próbanapra jön, hanem annyira lehengerlő volt, hogy ez már az első munkanapja.

Olyan is akadt persze, aki 2 órát késett a próbanapjáról, miközben a családja reklamált, hogy mindez azért történt, mert a buszmegállót nem ismerte fel a gyerek. És miért nem? Mert én nem elég körültekintően magyaráztam el, hogy hol kell leszállni. Szívből sajnálom, hogy nem mentem elé névtáblával a kezemben...

Persze ő legalább odaért...

Ezek a történetek mind nálunk játszódtak, de az idő sok hasonlóan vicces történetet elfeledtetett már velünk. Utólag visszagondolva ezek a szituációk könnyen mosolyt csalnak az arcunkra, és sokat még évekkel később is emlegetünk. De akkor, első pillanatban úgy érzi az ember, mintha egy rosszul sikerült kabaréba csöppent volna.

Hétfő

A próbanaposok jelentkezése mellett igazi felüdülést jelentett István, aki önkéntesnek jelentkezett, karbantartási munkálatunkban tudna leginkább segítségünkre lenni. Karbantartónk, Gábor is majdnem kiugrott a bőréből, máris nekifogtak a régi kennelek kipofozásának, ami eddig emberhiány miatt állt, mert kétemberes munka.

Kedd

A mai próbanaposok megjelenése mellett a megszokotthoz képest nagyon csendes, nyugodt napunk volt. Mindenki tette a dolgát, én pedig a holnapi állatorvosi vizitre készülődtem.

Szerda

Helyettesítő állatorvosunkat, dr. Bárkányi Pált vártuk, aki Kárminnak új szívféregtesztet készített, sajnos még mindig pozitív. Ő hamarosan elutazik, ezért kellett a tesztet újra elkészíteni. Emellett kiosztott 6 veszettség elleni védőoltást, 16 kombináltat, 5 mikrochipet, 1 veszettségi-kombináltat.

Csütörtök

Óriási port kavart az álláshirdetésünk, hiszen férfi állatgondozót keresünk, a hölgyek pedig ezt felháborítónak, vérlázítónak ítélték meg. A Délmagyarország is kilátogatott, és cikk is született a nyilatkozatokból, hogy miért így hirdetünk, ahogy. A hirdetés szövegében józan életű, B jogosítvánnyal rendelkező férfiakat kerestünk. Ennek ellenére hagytuk próbanapra jönni azokat a hölgyeket is, akiknek nincs jogosítványuk, sőt, néha sajnos a józan élet is hiányzott, mint kiderült. Tehát nem utasítunk el egy hölgyet sem, de tisztelettel kérünk mindenkit, hogy utána ne reklamáljon a menhelyen, hogy ő nem erre gondolt, amikor előtte hosszan magyaráztuk, hogy miért férfit keresünk.

Péntek

Karbantartónk segédje, István ma is kilátogatott a menhelyre, hogy folytathassák a félbehagyott munkálatokat. Egyik gondozónk nagyobb mennyiségű adományért ment, addig mi a karanténidejüket letöltött kutyákat költöztettük az új helyükre. Jó hír, hogy Barát, aki beérkezése óta egyedül él, most végre társra talált Kalandor személyében. Neki nagyon nehéz volt társat találni, vélhetően egész életét egyedül töltötte, így nem szocializálódott más kutyákhoz. Régebben az emberekhez való viszonya is nagyon problémás volt, de szépen lassan kezdi elhagyni a rossz szokásait.

A költöztetéshez természetesen pórázt használtunk, amit az előkészítőbe betelepedett Saidunk meglátott, és nem bírt magával, ő sétálni akart új barátjával, Kuvival. A költöztetés végeztével kénytelenek voltunk elvinni őket egy körre sétálni, mert egész egyszerűen nem bírtunk velük!

Szombat és Vasárnap

Kutyasétáltatós önkénteseink, Csilla és Tünde megérkeztek a menhelyre, és ezúttal segítségük is volt.

A karantén megüresedett kenneljei nem állhatnak üresen, elkezdtük a feltöltést. Sorra jöttek a várólistáról behívott kutyák. Csúzli és Golyó amolyan telepőrző kutyák voltak egy családi vállalkozásban. A kertészet azonban bezárt, így menniük kellett.

Bolyhos és Buksi szintén leadott kutyák. Mivel nekik még chipjük sincsen, így Buksi nevét Rozsdára változtattuk. Sajnos nagyon sok a névismétlődés, amit ha lehet kerülünk. Ők nagyon vékonyak, szőrük elhanyagolt, mérhetetlen mennyiségű bolha van bennük. Családjuk ugyan szerette őket, de a társasházi szomszédok nem tűrték a két kutyát, így menniük kellett. Sajnos az ő állapotuk nagyon jól mutatja, hogy a szeretet nagyon kevés a kutyák rendes ellátásához. Nekik megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék mellett bolha és kullancs elleni cseppekre, szívféreg elleni tablettára, oltásra, chipre van szükségük, és akkor még nem beszéltünk a mentális igényeikről.

Köszönjük a 150 mentett kutyus nevében, hogy ismét velünk tartottak! Hamarosan jelentkezünk a legfrissebb menhelyi hírekkel.

Linda

Hozzászólások